Alkudozni terroristákkal – így súlyosbodnak a túszdrámák a Szentföldön

Miközben a világsajtó még mindig az izraeli-palesztin konfliktus legújabb fejezetével van elfoglalva, érdemes felidézni, hogy nem ez az első túszdráma a Hamász és Izrael között.

2006. június 25-én, vasárnap reggel 5:30 körül a Gázai övezetből érkező palesztin fegyveresek egy alagúton keresztül átlépték a határt Izraelbe és megtámadtak egy a közelben állomásozó Merkava tankot. A terroristák felnyitották a tankot és gránátokat dobtak be: 

Salitot visszavitték a Gázai Övezetbe. Tegyük hozzá: nem ez volt az első katonarablásuk, hiszen 1994-ben zsidónak öltözött hamászosok egyszer már elraboltak egy izraeli katonát, Nachson Wachsmant, akit egy sikertelen túszszabadító akció során megöltek. 

Az IDF a túszrablás előtti napon fülest kapott arról, hogy a Hamász mire készül, mégsem léptek.

Három nappal később izraeli különleges erők hatoltak be a Gázai övezetbe, ahol Salitot keresték, de nem találták meg. Egyébkét az idén októberi túszejtés után is hatoltak be izraeli különleges erők Gázába, de csak izraeliek holttesteit sikerült visszaszerezniük. Salitot nagyon szigorúan őrizték, még a Nemzetközi Vörös Keresztet sem engedték hozzá, mindössze néhány felvétel és levél bizonyította, hogy él. A kiszabadításáról szóló egyeztetések 2011-ig húzódtak, többek között egyiptomi és német közvetítéssel. Közben az Ehud Olmert által vezetett kormány megbukott, és Benjamin Netanjahu vette át Izrael vezetését.

Netanjahu jelezte, hogy hajlandó kiadni ezer palesztin rabot Salitért cserébe, ám nem lehetnek köztük hamászos vezetők. 

 köztük Avigdor Liberman, aki majdnem csatlakozotta mostani egységkormányhoz és a már inaktív Uzi Landau is. Landau azzal érvelt, hogy az alku „hatalmas siker" a terrorizmus számára, és arra fogják ezzel biztatni a Hamászt, hogy újabb és újabb izraelieket raboljanak el. Ők viszont a kisebbséget képviselték és leszavazták őket.

Az alkut erősen támadták azok az izraeliek is, akiknek rokonait terroristák ölték meg – olyan terroristák, akiket a kormány ki akart szabadítani. Mint egy politikai elemző helyesen rámutatott: ilyen helyzetben nincsen jó döntés, hiszen Salit rokonai és támogatói az alkut akarják, a korábbi támadások során elhunytakat gyászoló rokonok pedig a terroristák megbüntetését. 

Kik voltak a kiszabadított palesztinok között? 

Walid Abd al-Aziz Abd al-Hadi Anajas három különböző alkalom során 36 izraeli felrobbantásának kitervelésében vett részt. Tamimi Aref Ahmad Ahlam egy 2001-es éttermi robbantás felelőse volt, amely során 16 izraeli civil halt meg, köztük hét gyermek és egy terhes nő. Abd al-Aziz Yussuf Mustafa Salehi izraeli katonákat lincselt meg Ramallahban 2000-ben, a fotó, amelyen véres kezeit mutogatja boldogan a tömegnek, bejárta a világsajtót. Tarek Ahmed Abd al-Karim Hasayin egy hétéves izraeli kislány agyonlövésében vett részt.

Hogy a rabok mennyire bánták meg tetteiket, arra az itt említett Ahlam szabadulás után interjúja utalt: „Nem bántam meg, ami történt. Egyáltalán nem. Ez a helyes út. A dzsihádnak és Allahnak szenteltem az életemet és Allah sikerre vitt engem. Tudjátok, hány áldozata volt (a 2001-es robbantásnak). Ezt Allah tette lehetővé. Azt akarjátok, hogy elítéljem, amit tettem? Szóba sem jöhet. Ma is újra megtenném, ugyanúgy” – nyilatkozta a hét gyermek életét elvevő terrorista.

A gázaiak is pozitívan fogadták az alkut, persze talán más megfontolásokból: Gázában sajtóhírek szerint tízezres tömeg ünnepelt, és újabb emberrablásokat követeltek. 2012-ben a Hamász megünnepelte az alku egyéves évfordulóját, és ígéretet tett, hogy további emberrablásokat fognak elkövetni. Szaúdi vallásos vezetők és az uralkodói család tagjai, például Khaled bin Talal több százezer dollárt ajánlottak annak, aki újabb izraeli katonákat rabol el.

Egy 2015-ös izraeli cikk egyébként arra jutott, hogy az elengedett terroristák közül többet is újra le kellett tartóztatni, mert folytatták tevékenységüket, például a Salitért elengedett Ahmed Najarnak közvetlen szerepe volt Malachi Rosenfeld izraeli állampolgár 2015-ös meggyilkolásában is.

S hogy mi köze ennek az idén október 7-i támadáshoz? Stewart Weiss a támadás után két nappal cikket írt a Jerusalem Postba a Salit-ügyről. A cikkben feltette a kérdést: „Ahogy a támadás súlyossága kezd feltárulni előttünk, mi, mint nemzet, fel kell, hogy tegyünk a nyilvánvaló kérdéseket: hogyan lehettünk ennyire felkészületlenek arra, ami történt? Hol volt a felmagasztalt hírszerzésünk, amikor a legnagyobb szükségünk lett volna rá? Hogyan becsülhettük alá a Hamász képességét, hogy ilyen pusztítást végezzen? Hogyan mertük ilyen könnyelműen nem létező fenyegetésként kezelni az ajtónk előtt álló vérszomjas gazembereket?”

 és a Salit-fiaskó során „több mint 1000 gyilkost szabadon engedett”.

„Abban a pillanatban a Hamász megértette, hogy a zsidó túszok ejtése a legbiztosabb módja annak, hogy engedményeket csikarjon ki Izraeltől, és folytassa gyilkos útját. Így hát nekiláttak egy tömeges emberrablás megtervezésének, hogy kiszabadítsák az izraeli börtönökben lévő összes terroristatársukat, és felgyorsítsák népirtási terveiket.”

Epilógus: Salit egyébként kiszabadulása után előléptették, később sportújságíró lett, számos nemzetközi hírességgel is találkozott. 2012-ben megházasodott. Interjúiban arról beszélt, hogy a fogságban főleg unatkozott, és hogy a Hamász alapvetően nem bánt vele rosszul, mert szükségük volt rá az alkuhoz.

Egyébként nem minden nyugati demokrácia alkudozik terroristákkal: az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság például azt az elvet követi, hogy „terroristákkal nem alkudozunk”.

Fotó: Wikimedia Commons