Aláírták a koalíciós szerződést: jöhet Fico újabb kormánya

2023. október 16. 15:29

Két fontos célkitűzést nevezett meg a régi-új miniszterelnök.

2023. október 16. 15:29

Aláírták a koalíciós szerződést a három új kormánypárt – az Irány (Smer-SSD), a Hang (Hlas-SD) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) – elnökei Pozsonyban hétfőn.

Robert Fico, a választásokon győztes párt, az Irány elnöke a koalíciós szerződés aláírását követően bejelentette:

a dokumentum megfogalmazása során megegyeztek a szaktárcák elosztásában is,

ennek alapján az Irány a miniszterelnöki poszton kívül a védelmi, a külügyi, az igazságügyi, a közlekedési, a pénzügyi, valamint a földművelésügyi minisztérium élére jelölhet vezetőt.

A Peter Pellegrini vezette Hang a parlament elnökének posztján kívül a belügyi, az oktatásügyi, az egészségügyi, a gazdasági, a munka- és családügyi, valamint a regionális fejlesztési minisztériumok vezetőit jelöli majd. A Szlovák Nemzeti Párt a környezetvédelmi, a kulturális, és a januártól létrejövő idegenforgalmi tárca vezetőit jelöli.

A koalíciós pártok által az egyes tárcák élére jelölt személyek névsorát egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Robert Fico ugyanakkor elmondta: a leendő kormány személyi összetételét tartalmazó listát a lehető legrövidebb időn belül az államfő elé terjeszti, és terveik szerint már a jövő héten az új összetételű parlament is összeül.

Robert Fico – aki a kormányfői poszt várományosa – a leendő kabinet prioritásai közül kettőt jelölt meg:

elsőként a lakosság életszínvonalának emelését említette,

másodikként pedig azt, hogy az ország külpolitikájának fókuszába „erőteljesen” a nemzeti érdekek képviseletének kell kerülnie. Utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta: az ország külpolitikai irányultsága változatlan marad, de megerősítésre kerül a függetlenség, a jövőben „szlovák külpolitika lesz.”

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: VLADIMIR SIMICEK / AFP

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sztrovacsek
2023. október 16. 19:06
Pellegrini elvitte a belpolitikai szempontból kulcsfontosságú tárcákat, és ezzel megalapozhatja a jövőjét ha jól csinálja. Ficonak alkalmazkodni kell, de hát a 150-ből 42 képviselővel ez így természetes.
Reszelő Aladár
2023. október 16. 17:33
Ha PIS-nél bukovári van, akkor ők maradnak. Sőt sajnos Tusk egyik feladata az lesz, hogy szétszerelje a V4-et egyszer és mindenkorra. Ha lesz szabad abortusz, bevándorlás és lmbtq jogok illetve nyilvánosan megtagadják a magyar barátságot, akkor nem csak hogy minden lóvét megkapnak, hanem 100 nap szabad rablást is rendezhetnek. Ha pedig mennek tovább a fegyverek Ukrajnának, akkor még Karácsonyra bezzegország is lehetnek. Szeretnél tévedni. De persze FIconak sem lesz túl sok barátja, ha kicsit is komolyan gondolja a szuverenitást. Aztán majd az EP választáson meglátuk.
llnnhegyi
2023. október 16. 16:45
Isten és a józanész óvja a Szlovák Magyar barátságot! Gratulálunk Ficó miniszterelnök úr! A szlovák népnek!
survivor
2023. október 16. 16:25
mreinstand-2 Hát ami a Biden- ügyekkel..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!