Volt Trump-tanácsadó: Csak Trump következetes az ukrajnai konfliktus kapcsán

Interjú: Bakodi Péter

Michael Anton (1969) amerikai konzervatív közíró, politológus, egyetemi tanár. A washingtoni Hillsdale College kutatója, illetve az amerikai oktatási minisztérium tanácsadója. A Bush- és a Trump-kormányzat idején a Nemzetbiztonsági Tanács munkatársa volt, korábban pedig az üzleti életben a Citigroup befektetési bank kommunikációs igazgatójaként, illetve a BlackRock vagyonkezelő vállalat ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Anton a Danube Institute meghívására érkezett Budapestre.

***

Az Egyesült Államok budapesti nagykövete jogállamisági kérdésekben oktatja a magyar kormányt, miközben nehezen kétségbe vonható a politikai motiváció a Donald Trump elleni amerikai büntetőügyekben. Látják ezt a kettősséget az óceán túlpartján is?

Igen.

És ön mit gondol erről? 

Szomorú vagyok, hogy az országom azzá válik, amivé. Hogy vádat emelnek a volt elnökök ellen, hogy elengedik az elnökök fiait és az elnököket a megkérdőjelezhető viselkedésük miatt, hogy nem hajlandók bizonyos dolgokat kivizsgálni, míg túlzottan vizsgálnak másokat, hogy ajtókat döngenek és kora hajnali razziák célpontjába kerülnek olyan emberek, akik békésen tiltakoztak egy abortuszklinikán, bármit is gondoljunk az abortuszról. Úgy értem, a különbség aközött, hogy a törvényeket hogyan alkalmazzák az Egyesült Államokban, kirívóan nyilvánvalóvá vált mindenki számára, akinek van szeme. És ez nem olyan dolog, amit korábban az Egyesült Államokban gyakoroltak volna. Egészen a közelmúltig nálunk ez nem volt probléma. 

Szóval az amerikai küldetéstudat kapcsán felfestett „hegyen álló fényes város” már nincs is igazán?

Inkább elhomályosult. Enyhén szólva.

Mi lehet ennek az egész vádemelési ügynek a kifutása? Képesek lehetnek megakadályozni Trump újraindulását a jövőre esedékes elnökválasztáson?

Fogalmam sincs. Ezen a ponton minden teljesen feltérképezetlen. Szóval úgy látom, hogy azt csinálhatnak, amit akarnak. A kérdés az, hogy mit akarnak tenni, és annak mi lesz a hatása. Tehát ha úgy döntenek, hogy meg akarják akadályozni, hogy elinduljon, szerintem meg tudják tenni. De megéri-e? 

Azt gondolom, kivárnak, hogy mi fog történni. Ahogy ezek az ítélethozatalok működnek, a helyszínek és az esküdtszékek, könnyű lesz ítéletet hozni legalább egy, de lehet, hogy több vagy talán mindegyik ügyben. Nehéz megmondani, hogy beavatkozik-e az igazságszolgáltatás, és megszüntetik az eljárások egy részét, vagy korlátozzák az ügyészség tevékenységét. Az igazságszolgáltatás az Egyesült Államokban jellemzően szeret jogalkotói hatáskörben tetszelegni a döntései által, mondjuk amikor kimondják, hogy ez vagy az alkotmányellenes; ugyanakkor nagyon nem szereti, és ha tudja, akkor kikerüli a bevonódást a választási politikába. Így valószínűleg azon lesznek, hogy kimaradjanak az ügyből. Másrészről azonban előfordult, hogy a felsőbb bírói testület egészen a Legfelsőbb Bíróságig úgy érezte, nincs más választása, mint belekeveredni valamibe, amiből inkább kimaradt volna. Közbeszólhat, de nem jósolok. Szerintem senki sem tudja, mi fog történni. Ez az egész része annak, hogy milyen az élet 2023-ban az Egyesült Államokban. A precedensek nem igazán adnak információt arról, hogy mi fog történni. Amerikában sok ember van, aki szeret mindenféle jóslatot készíteni, és magabiztosan megmondja, hogy pontosan mi fog történni. Nap mint nap bebizonyosodik, hogy tévednek, de nincs szégyenérzetük és csak jósolnak tovább. Én nem tartozom közéjük.

Az utóbbi hetekben a politikai napirend egyik meghatározó témájává vált az Egyesült Államok vezető döntéshozóinak életkora és egészségi állapota. Biden elnök sorozatos ballépései mellett, Mitch McConnell lefagyásai is egyre aggasztóbbak. Egyesek egyenesen gerontokráciáról beszélnek. Európa ezen felén a helyzet kísértetiesen hajaz a Szovjetunió hanyatló időszakára az agg párfunkcionáriusokkal. Nem lenne ideje egy kis vérfrissítésnek?

Nos, igen, de ott van az a tény is, hogy ezek az idős emberek, akiket említett – függetlenül attól, hogy ki mit gondol a 2020-as választásokról – törvényesen lettek megválasztva. Úgy értem, nincs kétségem afelől, hogy többen szavaztak Mitch McConnellre, mint ellene, amikor legutóbb megválasztották. Vagy mondjuk Dianne Feinsteinre. Nem hinném, hogy a választási procedúra bármilyen módon is beszennyeződött volna. 

Ez bizonyos szinteken sajnálatos eredmény lehet. Általános elvként egyetértek azzal, hogy érdemes lehet jelezni ennek a generációnak, hogy talán ideje lenne elegánsan elhagyni a színpadot, és beengedni másokat. De ezt hogy lehetne érvényre juttatni egy demokratikus országban? Ha a kaliforniaiak Diane Feinsteint, a kentuckyiak pedig Mitch McConnellt akarják a Szenátusba küldeni, és egy szabad választáson ezt meg is teszik, az egy demokratikus lépés. Tehát ha azt kívánjuk, hogy a gerontokrácia átadja helyét valami fiatalabbnak, az nem fog megvalósulni. És azt hiszem, sokan, akik emiatt panaszkodnak, nem fogadnának el semmilyen antidemokratikus intézkedést e cél érdekében.

Több mint másfél éve folyik a nyílt háború Ukrajnában, és még nem igazán körvonalazódik a konfliktus megoldása. Mit vár a közeljövőben? Változtatna a helyzeten, ha az amerikaiak egy republikánus elnököt választanának 2024-ben?

Ez attól függ, hogy melyik republikánus politikus lenne az, mert a párt vezetése túlnyomó többségben Ukrajna további amerikai támogatása mellett áll. Két lehetséges kivétel van. Rand Paul lenne a harmadik, de ő még csak nem is indul. Ron DeSantis különböző dolgokat mondott Ukrajnáról, így nehéz megmondani, mi az álláspontja. Eleinte inkább úgy hangzott, mintha azt akarná, hogy az Egyesült Államok mérsékelje vagy akár meg is szüntesse a támogatását, és bekapcsolódjon a béketárgyalásokba. Később azonban inkább úgy hangzott, mint egy konvencionális republikánus, aki folytatni akarja Ukrajna amerikai támogatását. Így egyedül Donald Trump volt következetes, amikor azt mondta, hogy ha újból megválasztják elnöknek, akkor megszünteti az ukránoknak nyújtott támogatást, és megpróbálja az Egyesült Államokat a tárgyalásos megegyezés mögé állítani. De a nagy kérdés az, hogy nyerhet-e egy republikánus elnökjelölt, hogy egy republikánus lesz-e az elnök 2025-ben. Szerintem ez rendkívül valószínűtlen.

A Danube Institue által szervezett geopolitikai konferencián arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak katonai konfliktusok helyett gazdasági konfliktusokat kellene megvívnia. Bár a versenytársak, Oroszország és Kína is jelentős nehézségekkel küzdenek, de Amerika készen áll egy ilyen jellegű kihívásra?

Szerintem igen. Ha akarná, de nem akarja. Az Egyesült Államok üzleti elitje nem akarja, a politikai elit pedig bármilyen okból vagy nem akarja vagy fél. Tehát a politikai elit ehelyett egy biztonsági konfliktusról és talán háborúról beszél Ázsiában. 

és az sokkal katasztrofálisabb is lehet, mint egy gazdasági konfliktus leküzdése, amivel már most is küzdünk. Harminc éve harcolunk Kínával. Ők harcolnak, mi pedig a közelmúltig nem igazán tettünk ellene semmit. Szóval nem értem, hogyan ronthatnánk el a dolgokat azzal, hogy megpróbáljuk.

Hogyan értékeli Trump politikáját ebben a Kínával zajló kereskedelmi háborúban?

A kifejezés túl van fújva. Úgy értem, az nem egy kereskedelmi háború volt. Talán kereskedelmi háborúvá nőhette volna ki magát, ha Trump egy második ciklusban is folytatta volna, amit csinált. A politika – amennyire meg tudom ítélni – részben sikeres volt. Sok eredményt ért el Kínával és a világ más kereskedelmi térségeivel kapcsolatban. Részleges, mert a politikában elkerülhetetlen különböző kompromisszumok megkötése, és 

Nagyon nehéz egy elnöki ciklus alatt megfordítani 30 év elhibázott, rossz politikáját.

Egyes közgazdászok a gyártói kapacitásuk Egyesült Államokba történő hazatelepítéséről beszélnek. Valósággá válhat ez középtávon?

Bizonyos mértékig ez már meg is történt. Részben a politika miatt, részben azért, mert a kínai bérek emelkednek, a kiszervezés előnyei pedig csökkennek. Jobb, ha egy kicsit több pénzt költök egy drágább munkaerőre, és megszabadulok az egyéb fejfájásoktól, ami a kiszervezéssel jár. Az egész folyamat elkerülhetetlen. A kínai bérek nem maradnak örökké az 1980-as vagy 1990-es szinten. Természetesen még nincsenek paritásban az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában tapasztalható bérszínvonallal, de a következő évtizedekben lehet, hogy odaérnek. Különféle gazdasági előrejelzéseket olvastam, meglátjuk.

Tavaly arról beszélt a Mandinernek adott interjújában, hogy az amerikai gazdasági elit, melynek a világ legnagyobb befektetési portfóliókezelője, a BlackRock korábbi ügyvezető igazgatójaként ön is szerves része volt, jelentős politikai befolyással rendelkezik, ugyanakkor hozott példákat ennek korlátjaira is. Most hogy látja a helyzetet? 

Ugyanúgy. Sok nagy cégnek hatalmas befolyása van. Korlátozott befolyása, de szerintem ez valószínűleg növekszik. Egyetlen céget sem szabad kiemelni a legfontosabbnak. A szuverenitás eróziója szempontjából valóban fontosabb az a mód, ahogyan a vállalatok együttműködnek a széles körű vállalati érdekek biztosítása érdekében. Ez az, amikor az összes bank, az összes technológiai vállalat, az összes Fortune 50 listán szereplő cég 

Szerintem ez sokkal fenyegetőbb a szuverenitásra nézve, mint az, amit egy cég tehet a saját érdekeiért.

Hogy jön ebbe képbe mondjuk egy Elon Musk, aki egy olyan multimilliárdos üzletembernek tűnik, aki politikai ügyekben – bár maga is a része, de – a gazdasági elit fősodrával szemben foglal állást?

Nem tudom, mit kezdjek Muskkal. Úgy értem, nem követem őt szorosan, de látom a tweetjeit, amiből néhány nagyon jól hangzik, van, ami kevésbé, és némelyikük pedig egyenesen úgy, mintha ellentmondana annak, amit tegnap mondott. Szóval 

milyen ötleteket támogat, vagy mit akar csinálni. Számomra egyértelmű, hogy ő több szempontból is eltér a jelenlegi rendszertől. De nem egy olyan konzervatív jobboldali, mint mondjuk Donald Trump.

Nyitóképen: Trump és Putyin találkozója 2019-ben (Mikhail KLIMENTYEV / SPUTNIK / AFP); interjúfotók: Német Réka