Ukrán információ: az ellentámadás naponta ötven métert halad előre, de néha semennyit

2023. szeptember 12. 07:16

Az ukrán hadvezetés a tények ellenére is rendkívül optimista.

2023. szeptember 12. 07:16
null

Az Ukrinform arról ír, hogy az ellentámadás jelenlegi szakaszában az ukrán hadsereg naponta néha 50–200 métert halad előre, bár máskor egyáltalán nincs mozgás – az információkat Olekszandr Stupun, a védelmi erők szóvivője közölte az ukrán tévében. Hozzátette: a rohamakciók eredményeként az ukrán katonák legutóbb a Zaporizzsjai területen található Robotine közelében szereztek némi előnyt.

„Naponta 50–100–200 métert haladunk előre, néha kilométereket, 

néha pedig egyáltalán nincs mozgás, mert meg kell vetni a lábunkat ”

 – mondta.

Mint kiderült, szerinte az orosz csapatokat Ukrajna egyes ideiglenesen megszállt területeiről és Oroszországból mozgatják, mert pótolniuk kell a veszteségeket.

Hangsúlyozta: 

„Az ellenség próbálja visszaszerezni az elvesztett pozíciókat, vagy megpróbálja elterelni egységeink figyelmét”. 

A katona úgy összegezett, hogy az ukrán offenzíva kezdete óta a Tavria hadműveleti-stratégiai csoport katonái 255 négyzetkilométernyi területet szabadítottak fel.

Nyitókép: MTI/AP/Jevhen Maloletka

 

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
letsgobrandon-2
2023. szeptember 12. 18:49
ötven métert halad előre -hátra - oldalra.... a lényeg a haladás
alenka
2023. szeptember 12. 15:08
Egy ritkább erdőben két fa közötti távolság.... Szép eredmény a náciknak...
Palakon
2023. szeptember 12. 11:37
Budapest terulete 525 km2.
békalepcse2.0
2023. szeptember 12. 09:59
Ezek a marhar³pa ukrinácik nem fogják fel, az oroszok tűzzsákba fogták őket és aprítják mint paraszt tarlórépát a marháinak. Nem kéne ezt abbafelejteni? Mennyi teljesen feleslegesen elpazarolt élet! Ezek apák lennének ha túlélhetnék és nem biotrágyának használnák gránáttal apró darabokra szaggatva szegényeket. BÉKÉT!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!