Tót atyafiak, ne féljetek – Szijjártó Péter nem harap!

„Nekünk Magyarországon az az érdekünk, hogy jó legyen Szlovákia és Magyarország együttműködése, jó legyen a kapcsolat. Mi ebben a kapcsolatban, ebben az együttműködésben a felvidéki magyarságra, mint összekötő kapocsra és erőforrásra tekintünk. Ez minél erősebb, annál nagyobb hozzájárulást tud adni a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez.”

Ugyanezen rémminiszter pár napja a szlovákiai magyar pártokat tömörítő Szövetség kampányzáróján azt a mélységesen szlovákellenes revizionista kutyafüttyöt is megfogalmazta: „Minél sikeresebb Szlovákia gazdaságilag, annál sikeresebb Magyarország, és ez fordítva is igaz, a gazdaságilag sikeres Magyarország hozzájárul Szlovákia gazdasági sikerességéhez.” Sikeres Szlovákia = sikeres Magyarország, tehát a sikerrel egyszerűsítve Szlovákia = Magyarország,

Nem csoda, hogy Szlovákia szakértői, hivatalnoki, kampánytevékenységet természetesen álmában sem folytató külügyminisztériuma (mézédes európai nyelven: Ministerstvo zahraničných vecí a európskych záležitostí, látszik, hogy ott a keleti kufárkodás helyett az európai együttműködésen dolgoznak) a bekéretett pozsonyi magyar nagykövettől várt magyarázatot mindarra a gyalázatra, ami a Szövetség-kampányzárón elhangzott, s amelyet a nemzetközi diplomáciatörténet írói és diákjai borsi incidensként vagy kapocsgate-ként fognak majd tárgyalni évtizedekig.

„Nem akarok semmit tőled, te fehér, ijedt kis nyúl, csak meg akarom simogatni a fehér bundádat, hátrafelé és óvatosan, hogy jól essék neked, ölembe vennélek, és a kis fejedet simogatnám, hogy megnyugodj, és jól érezd magad, biztonságban, és elhidd, hogy nincs okod félni, nem kell tartanod semmitől, én vigyázok rád és megvédelek” – írta a szóban forgó helyzetről százhét évvel ezelőtt Karinthy Frigyes.

Szijjártó Péter ideje nagyjából hetven százalékát valóban Magyarországot érintő csapások elhárításával tölti. Szájával felkérdezi az orosz vagy a svéd külügyminisztert hazug tananyagaikról, két dolgos kezével rendet rak ukrán és európai fejekben, a sípcsontjára szerelt vétókkal havonta kivéd egy gáz- és atomembargót.

Hogy Szijjártó Péter sokat konfrontálódik, nem kétséges; hogy ez sokaknak nem tetszik, s inkább látnának szívesen egy bársonyos hangú, kerekded, pézsmaillatú, homeopátiás külügyminisztert, azt is elhiszem.

Itt Szijjártó Péter nem konfrontálódott, hanem barátkozott. Vagyis, mint kiderült, barátkozott volna, mert Szlovákia az Istennek nem akarta engedni, hogy Szijjártó Péter megsimogassa egy egészen kicsit.

Pedig akinek gondja van azzal, hogy a magyar külügyminiszter konfliktusokat vállal, legalább akkor ne rúgjon bele, amikor barátkozik. Itt most még csak arról sem volt szó, hogy Szijjártó magyarosan szögletes mondatokat mondott volna Trianonról, vagy felhívta volna bárki figyelmét a fegyverszállítások hasztalanságára, esetleg szankcionált személyekkel rázott volna kezet.

Szijjártó Borsiban tényleg csak sok sikert kívánt a szlovák gazdaságnak, és reményét fejezte ki, hogy a magyar párt a parlamentbe jutva elősegíti majd a szlovák-magyar kapcsolatok javulását.

Az ilyesfajta sovén revizionistákat fontos eltiporni, megalázni, demarsolni és tisztességes viselkedésre felszólítani, mielőtt a magyarok régi barátjától, a Malina Hedviget elmegyógyintézetbe záratni kívánó Robert Ficótól visszamutyizhatnák maguknak Dunaszerdahelyt.

Vagy nem tudom, csak legyen már koniec ennek a rémséges szlovák kampánynak, és zavarják végre szét a felnőttek a Pozsonyt megszálló tinihordát. Tót atyafiak, Szijjártó nem harap! Ha valaki, ő aztán tényleg nem. Él-hal egy jó bizniszért, pláne a szomszédokkal.

Próbáljatok vele normálisan beszélni. Menni fog.

***

Nyitókép: MTI/Komka Péter