Szijjártó rákérdezett Lavrovnál az orosz tankönyvek ügyére, ezt a választ kapta

2023. szeptember 23. 07:47

A külgazdasági és külügyminiszter pénteken találkozott orosz kollégájával New Yorkban.

2023. szeptember 23. 07:47
LAVROV, Szergej; SZIJJÁRTÓ Péter

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ígéretet tett Magyarország energiaellátásának garantálására, így továbbra is folyamatos lesz a földgáz, a kőolaj és a nukleáris fűtőanyagok szállítása – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy mint minden ENSZ-közgyűlés alkalmával, ezúttal is megbeszélést folytatott orosz kollégájával

Jó lenne, ha más nyugati politikusok is ezt tennék, 

akkor talán nagyobb remény lenne arra, hogy Ukrajnában végre béke legyen, véget érjen az öldöklés és megmentsük az emberéleteket” – közölte.  

Fő téma a háború

„Anno az ENSZ is azért jött létre, hogy a nehéz kérdésekről tudjanak beszélni azok az országok, amelyek konfliktusban vagy akár háborúban is állnak egymással, és úgy látom, hogy ez a hét ebből a szempontból megint elveszett, mert a nyugati vezetők és az orosz vezetők között nem jött létre olyan egyeztetés, amely annak a reményét hozná el, hogy a háború hamarosan véget érjen” – tette hozzá. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az egyik legfőbb téma az ukrajnai háború volt, s ennek kapcsán ismertette újfent a magyar álláspontot. „Elmondtam, hogy 

Magyarországnak az az érdeke, hogy a háború minél előbb véget érjen. 

Elmondtam, hogy mi, magyarok is veszítünk emberéleteket ebben a háborúban, ezért az azonnali tűzszünetet és a béketárgyalások mielőbbi megkezdését szorgalmazzuk” – hangsúlyozta. „Szergej Lavrov kolléga is arról tájékoztatott, hogy Oroszország készen áll arra, hogy tárgyaljon a békéről. Nyilvánvalóan számos részletet kell tisztázni. Én őszintén remélem, hogy egyszer létrejönnek azok a körülmények, amelyek mind Ukrajna, mind Oroszország számára világossá teszik, hogy a tárgyalóasztalnál kell keresniük minél előbb a megoldást” – folytatta. „Magyarország továbbra is határozottan kiáll tehát a béke mellett, és minden létező alkalmat felhasználunk arra, hogy ezt az álláspontunkat a háborúban álló felekkel is közöljük” – szögezte le.   

Nyugodtak lehetünk Magyarország energiaellátásának tekintetében

A miniszter ezt követően arról tájékoztatott, hogy téma volt a kétoldalú energetikai együttműködés is, és orosz hivatali partnere afelől biztosította, hogy hazája teljesíteni fogja szerződéses kötelezettségeit. „Nyugodtak lehetünk Magyarország energiaellátásának tekintetében. Mind a kőolaj-, mind a földgázszállítások tekintetében a leszerződött mennyiségeket a leszerződött időpontban 

folyamatosan szállítani fogják, és ugyanígy tesznek a nukleáris fűtőanyaggal is” 

– jelentette ki. „Tehát Magyarország energiaellátása továbbra is biztonságban van, és ennek garantálását ígérte Szergej Lavrov” – összegzett. Kitért a paksi bővítés állására is, mondván, hogy a munkálatok előrehaladása továbbra is azt a reményt hozza magával, hogy 2030-ra működőképes állapotban lesznek az új blokkok. Illetve tudatta, hogy idén eddig 3,3 millió tonna kőolaj érkezett Oroszországból, és összesen 4,2 milliárd köbméternyi földgáz.   

Putyin szava az irányadó

A tárcavezető megerősítette, hogy a felek érdekeltek az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) működésének fenntartásában, az ugyanis mostanra az egyetlen platform maradt Európában a Kelet és Nyugat közötti párbeszéd számára. Továbbá érintette az új orosz állami tankönyv ügyét is. „Elmondtam Szergej Lavrovnak, hogy az 1956-os forradalom a magyar történelem egyik legfelemelőbb eseményét jelenti, amikor magyar emberek hősökké váltak, kiálltak az ország szabadságáért, szuverenitásáért, kiálltak a túlerővel szemben és harcoltak, ezért számunkra ezen emberek fasisztának minősítése egészen egyszerűen elfogadhatatlan, és ez egy olyan kérdés, amelynek még a megvitatásába sem vagyunk hajlandók belemenni” – közölte.   

Szergej Lavrov arról biztosított, hogy ebben az ügyben Putyin elnök legutóbbi nyilatkozata az irányadó” 

– tette hozzá. Tájékoztatása szerint ezenfelül a gazdasági együttműködés fenntartásáról is tárgyaltak mindazokon a területeken, amelyek nem érintettek a szankciókkal. Végül kifejtette, hogy a béketeremtéshez, az öldöklés beszüntetéséhez beszélni kell egymással, és fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat. „Ha ezt nem tesszük meg, akkor feladjuk a béke reményét is, és mi ezt nem szeretnénk” – mondta.

(MTI)

Nyitóképen: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel New Yorkban 2023. szeptember 22-én. (MTI/KKM)

 

 

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. szeptember 25. 13:53
56-ot köpi szembe az orbán-rezsim…:(
Zilizi Gábor
2023. szeptember 23. 22:16
Hé fötel harcosok! Nem értitek a lényeget. Péter elmonta hogy nem áll le ezen a temán vitatkozni vele mert az 56os magyarok hősök. Lavrov vette az adást és csak válaszolt hogy Putyin szava a mérvadó. Ha megkérdezné Péter a Svédeket hogy mi ez a lejarató kampány akkor azt mondanak hogy USA amit mond az a mérvadó. Lehet nem akarnak NATO tagok lenni...
tizennyolcfok
2023. szeptember 23. 18:07
szegény petiminiszter, megint kapott egy taslit. de vajon most miért nem rikácsol, ahogy máskor szokott?
orokkuruc-2
2023. szeptember 23. 17:35
Peti, Peti.. Ezt annyira nem kéne firtatni. Egy hatékony és nagyon olcsó CIA műveletet a Szuezi válság kikerülésére nem kéne ennyire kapargatni! Még kiderül, mi is a demokráCIA.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!