Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Elfelejtette megemlíteni, hogy ki dobta le az atombombát a Japán városra.

Ursula von der Leyen a fukusimai útjáról a minap így beszélt: „A G7 kijózanító kezdete volt, és ezt nem fogom elfelejteni, különösen most, amikor Oroszország ismét azzal fenyegetőzik, hogy nukleáris fegyvereket vet be.
Ez förtelmes, ez veszélyes – és Hirosima árnyékában megbocsáthatatlan.
Japánnál senki sem képes jobban figyelmeztetni minket ennek a vakmerőségnek a rendkívüli veszélyére. Japán álláspontja már a háború kezdetétől fogva világos volt. Mint az egyetlen ország, amely atomtámadást szenvedett el, az egész világot hallgatóságra késztette” – fogalmazott az Európai Bizottság elnöke. Egyedül azt felejtette el megemlíteni, hogy az atombombát az USA dobta Hirosimára, jegyzi meg a Magyar Nemzet.

Von der Leyen szavaira az orosz külügy is reagált. „Egyáltalán nem tett említést az Egyesült Államokról és hóhérairól, akik a bombákat Japán népes városaira dobták le” – húzta alá Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője. A Magyar Nemzet megkereste Ursula von der Leyent, tudja-e, ki dobta le a bombát Hirosimára.
Nyitókép: FREDERICK FLORIN / AFP