Oroszország hajlandó tárgyalni a Vatikán ukrajnai békemissziójának vezetőjével

2023. szeptember 15. 20:54

Szergej Lavrov kijelentette, készek mindenkivel találkozni és beszélni.

2023. szeptember 15. 20:54
LAVROV, Szergej;

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken közölte, hogy Moszkva kész tárgyalni a Vatikán ukrajnai küldöttjével, aki Oroszországba készül látogatni.

Elárulta, hajlandóak fogadni Matteo Zuppi bíborost, a Vatikán ukrajnai békemissziójának vezetőjét. 

 

„Készek vagyunk mindenkivel találkozni, készek vagyunk mindenkivel beszélni”

 

– mondta a miniszter egy, az ukrajnai helyzet rendezéséről szóló kerekasztal-beszélgetésen.

Az eseményen több mint 30 ország képviseltette magát, Lavrov pedig többször elmondta, hogy Moszkva hajlandó mérlegelni minden komoly kezdeményezést.

Törökországnak, az Egyesült Arab Emírségeknek és Szaúd-Arábiának megköszönte a hozzájárulást a tárgyalási folyamathoz.

Azt állította, hogy a nyugati országok csalással próbálják maguk mellé állítani a világ többségét képviselő országokat.

Zuppi bíboros a nyár folyamán felkereste Moszkvát, Kijevet és Washingtont is. Az orosz fővárosban júniusban Kirill pátriárkával és Jurij Usakovval, az orosz elnök külpolitikai tanácsadójával találkozott.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/Kirill Kudrjavcev
 

 

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik