Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

De az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi tanács főtitkára szerint ez nem olyan lesz, mint a Prigozsin-féle lázadás.

Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi tanács főtitkára közölte, zendülés készül Oroszországban, de ez nem olyan lesz, mint a Wagner-csoport Moszkva ellen való menetelése volt idén júniusban, írja az Ukrajinszka Pravda cikkére hivatkozva az Index.
Danyilov szerint a jövőbeli zendülés akár Oroszország szétesésével is járhat. Állítása szerint Ukrajna már tudja azt is, hogy ki vezeti ezt a zendülést, és mi lesz a forgatókönyve. A politikus utalt arra, hogy szerinte a Szovjetunió 1991-es széteséséhez hasonlít majd az esemény.

A főtitkár szerint erről a tervett zendülésről nemzetközi partnerek is tudnak, de közülük sokan az hiszik, hogy kordában lehet tartani az eseményeket.
„Én azt mondhatom, hogy senki sem tudja ezt befolyásolni. Oroszországot rákényszerítik a szétesésre, és ez határozottan megtörténik még a mi életünkben. Semmilyen erő nem tudja majd megállítani, mert ez történelmi folyamat” – mondta a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács főtitkára.
Nyitókép: RUSLAN KANIUKA / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP