Az oroszok bejelentették: nem bojkottálják az olimpiát

2023. szeptember 15. 12:38

A NOB még nem hozott végleges döntést arról, hogy Oroszország és az ukrajnai háborúban Moszkvát segítő Fehéroroszország sportolói rajthoz állhatnak-e a párizsi olimpián.

2023. szeptember 15. 12:38

Bár egyelőre nincs hivatalos NOB-határozat részvételük engedélyezésének ügyében, Oroszország bejelentette: sportolói semmiképpen nem fogják bojkottálni a jövő nyári, párizsi olimpiát.

Ezt is ajánljuk a témában

Moszkva álláspontjáról Sztanyiszlav Pozdnyakov, az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) elnöke beszélt az OKR elnökségi ülésén. Az olimpiai bajnok kardvívóból lett sportvezető úgy fogalmazott, hogy „a bojkott a semmibe vezető út”.

„Az 1980-as moszkvai ötkarikás játékok bojkottja senkinek nem hozott hasznot. Ez nem változtatott sem a Szovjetunió, sem az Egyesült Államok politikáján, áldozatul csak a versenyekre készülő sportolók estek” – jelentette ki Pozdnyakov, akinek szavai szerint az egyik legnagyobb áldozat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jelenlegi vezetője, Thomas Bach volt, aki világbajnokként nem indulhatott a moszkvai olimpián.

A NOB még nem hozott végleges döntést arról, hogy Oroszország és az ukrajnai háborúban Moszkvát segítő Fehéroroszország sportolói rajthoz állhatnak-e a párizsi olimpián. A 2024-es játékokat július 26. és augusztus 11. között rendezik a francia fővárosban.

(MTI)

Fotó: MILLEREAU Philippe / KMSP / KMSP via AFP

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
irmag2
2023. szeptember 16. 02:10
A győzelem a fontos, meg az, hogy a kommunizmus döntéseit messze elkerülhessük!
Martell 2
2023. szeptember 16. 00:59
Ostoba ez a orosz döntés, bojkottálniuk kellene az olimpiát az ellenük hozott intézkedések miatt.
KBA98
2023. szeptember 15. 15:48
a trutyis Szajnába ki fog úszni?
hátakkor
2023. szeptember 15. 13:29
Nagyon kedves tőlük..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!