Tarjányi Péter szerint ezt a három hibát követte el Prigozsin a halála előtt

2023. augusztus 30. 19:54

A biztonságpolitikai szakértő elmondta véleményét a Wagner-vezért övező összeesküvés-elméletekről is.

2023. augusztus 30. 19:54

Tarjányi Péter volt az Index Frontvonal című műsorának vendége, amelyet szemlézett is a hírportál. A beszélgetés során szóba került Prigozsin halála is, amelyről a biztonságpolitikai szakértő azt mondta: nem érte váratlanul a Wagner-vezér gépének lezuhanása. Tarjányi úgy látja, Prigozsin 

három súlyos hibát is elkövetett, amely végül a halálát okozta.

- egyrészt, hogy elindult Moszkva felé, hogy puccsot hajtson végre,
- másrészt, hogy megállt útközben,
- harmadrészt pedig abban hibázott, hogy hitt Vlagyimir Putyinnak, amikor ezek után az orosz elnök még békét ígért számára. 

Nem hisz az összeesküvés-elméletekben

A szakértő szerint a Wagner-vezetők „nagyon elmértek valamit”, amikor azt hitték, hogy a zendülésük után bocsánatot nyerhetnek. Erre szerinte az orosz elnöknek még lehetősége sem volt, hiszen az orosz társadalom erős vezetőkhöz van szoktatva, akik ha gyengeséget mutatnak, megbuknak, 

ezért egy ilyen cselekedet nem maradhatott megtorlás nélkül.

Tarjányi nem hisz a konteókban sem, amelyek arról szólnak, hogy Prigozsin halála csupán egy színjáték volt, hogy így menekítsék ki külföldre. A szakértő szerint egy ilyen kockázatot Putyin szinte biztosan nem vállalhatott egykori szövetségese miatt. 

Nyitókép: Telegram

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akiaki
2023. szeptember 04. 17:38
tarjáni blöki, akinek az elemzéseibe semmi nem jött be, csak a fodrász!
ghelmddfd
2023. augusztus 31. 11:13
Nem rakem az új-ónemmagyart, de az egész egy totál bullshitizmus, olyan fingrizmus. Jó, hogy van pénzje a bullshittól az ilyen szakmás izéknek, máshogy... jah, hogy, vakerolják a narratívát... de a való, az való marad, a narratíva nem véd a Prigozsinoktól.
Zokni
2023. augusztus 31. 07:44
Javasolták (connorj) itt Bolgár műsorát. De szánalmas (sajna kissé szenilis) üvöltözést hallottam Krausztól, ráadásul vmiféle (?) szakmázással támasztotta alá a szövegét, és még tömény demagógiával is operált. Azt a lényeges szempontot meg elfelejtette, hogy amikor a véleményét interjúkban fejtegeti, és tudományos hátteret emleget, az nem helyettesíti a tudományt, viszont a nyilvánosság a tudományos érveknél is erősebb propaganda-hatással van. Vagy nem felejtette el… A Békés Márton riport érdekesen indult, de a végére már paródiába ment át, amikor miután egyrészt az egykori magyar fejedelem-választást demokráciához nevezte, majd ezen a kifejezésen túllépve (!) azt fejtegette, hogy ő (Gramsci után) egy “nemzeti hegemónia” létrehozására utalt, amit ugye, ezek szerint, egy afféle modern fejedelem hivatott vezetni, majd simán elkezdte a 22-es választások ellenzékét szidalmazni. És mindezt azzal a végső kijelentéssel tetőzte be, hogy ráadásul az ellenzék szellemi hátrányban van!?
balbako_
2023. augusztus 31. 07:23
Ez a Tarjányi olyan "szakértő", mint Vona Gábor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!