Magyarországon szeretne menedéket találni az a chilei-amerikai haditudósító, aki Ukrajnából menekül (VIDEÓ)

2023. augusztus 02. 08:34

Bízik a magyar hatóságokban.

2023. augusztus 02. 08:34

Menekülni kényszerült Ukrajnából az évek óta Harkivban élő chilei-amerikai kettős állampolgárságú haditudósító, Gonzalo Lira. Erről ő maga számolt be egy, a YouTube-ra feltöltött videóban – írta a Magyar Nemzet.

A videóban Lira ismertette az elmúlt három hónapját, Beszámolt róla, hogy augusztus 2-ra, szerdára tűzték ki a bírósági tárgyalását, miután „rendkívül komoly vádakkal” illették. 

Elmondása alapján azzal vívta ki a hatóságok haragját, hogy olyan felvételeket készített, amelyekben 

kritizálta a Nyugatot és a kijevi proxy rezsimjüket, 

kiemelve, hogy hogyan pusztítják el Ukrajnát.  

Komoly anyagi károkat is szenvedett

Lira többek között a Twitter-közösségi oldalán is hírt adott a történtekről. Azt írta, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat emberei összesen 70 ezer dollárral rövidítették meg, amit felosztottak egymás között. Ezen felül további 9 ezer dollárt vettek el tőle a letartóztatásakor, erre jött még rá az óvadék összege, 11 ezer dollár. Az elkobzott számítógépével és telefonjával együtt 100 ezer dolláros veszteség érte – sorolta a lap.

Mivel a fent említett pénzből előreláthatóan semmit nem fog visszakapni, 

Lira a távozás mellett döntött, még az augusztus 2-ra kiírt bírósági tárgyalása előtt.

A tárgyalással kapcsolatban a haditudósító elárulta, hogy előre megmondták neki, hogy bűnösnek fogják találni, öttől nyolc évig terjedő börtönre számíthat, amit egy büntetés-végrehajtási munkatáborban kell letöltenie.

Magyarország felé vette az irányt

A tudósító arra is kitért, hogy miután visszakapta az útlevelét, motorra szállt és átszelte Ukrajnát. Két nap alatt 1400 kilométert tett meg és 

Magyarország felé vette az irányt, hogy itt politikai menedékjogot kérjen.

 Megjegyezte, ha nem jelenik meg a tárgyaláson, valószínűleg nemzetközi elfogatóparancsot fognak kiadni ellene. 

Lira arra is kitért, hogy bízik benne, hogy a magyar hatóságok, miután elolvasták az ellene felhozott vádakat, azt mondják, hogy „sületlenségek állnak” benne és nem küldik vissza Ukrajnába – olvasható a Magyar Nemzet összeállításában.

A felvételt alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felvidéki MAGYAR
2023. augusztus 03. 09:39
Természetesen be kell fogadni!
Namond
2023. augusztus 02. 19:10
Ez nem valami provokáció, mint a Semjén által magánemberként, megőrzésre átvett hadifoglyok? Miért nem hazái Chile vagy az US? Azok csak nem adják ki?
véna
2023. augusztus 02. 19:05
na ezt hívják úgy, hogy migráns, a hibát csak ott követte el, hogy nem fizetett a rabszolga kereskedőknek
vamonos
2023. augusztus 02. 18:25
"Az újságíró ezért úgy döntött, hogy gyorsan megpróbál elmenekülni az országból és Magyarországon folyamodik politikai menedékjogért, mert más uniós országokban biztosan kiadnák Ukrajnának, hogy aztán munkatáborba kerüljön." https://www.hetek.hu/cikkek/online/allitolag-megkinoztak-egy-ukran-bortonben-magyarorszagon-kerne Ha eddig nem érkezett meg vagy elfogták, vagy megölték. De az is lehet, hogy már itt van, csak a biztonsága miatt nem beszél róla senki. Valószínűleg nem fogjuk megtudni, mi történt vele. Nem ez lenne az első eset, hogy valaki nyomtalanul eltűnik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!