Így hangol Musk és Zuckerberg a nagy ketrecharcra

2023. augusztus 10. 18:22

Mielőtt az ígéretüket betartva ringbe lépnének, az üzleti nagypályán is vetélkedik egymással a két tech guru.

2023. augusztus 10. 18:22
null
Rajcsányi Gellért

Mint ismeretes, Elon Musk és Mark Zuckerberg egyre inkább belelovallják magukat az eleinte csak mémkompatibilis gegnek tűnő ötletbe, miszerint ketrecharcban csapnának össze. Az évszázad, de minimum az évtized posztmodern médiashow-eseményének ígérkező mérkőzés előtt ugyanakkor már a saját eredeti terepükön, 

a tech üzletben zajlik a vetélkedésük.

A Politico most összeszedte, milyen csapásokat adtak és kaptak eddig egymástól az ellenfelek.

Alig pár hete történt, hogy a Facebook-anyacég Meta bejelentette, hogy afféle ellen-Twittert fejlesztenek, amit szerintük józanul fognak működtetni – utalva Musk kiszámíthatatlan Twitter-tulajdonlására.

Elon Musk szerint viszont a Meta új próbálkozása az egész Földet Mark Zuckerberg hatalma alá vetné, más opciók nélkül.

Miután egy rajongója arra figyelmeztette Elon Muskot, hogy Zuckerberg jiu-jitsut tanul, azt válaszolta: 

„Készen állok egy ketrecharcra, ha ő is, lol”.

„Küldd a helyszínt” – jött erre Mark Zuckerberg lakonikus válasza. A Facebook alapítója egyébként évek óta komolyan űzi a küzdősportot, már jiu-jitsu versenyeken is indul. Elon Musk ellenben steaken és csokin él, kávéfüggősége mellett, bár állítólag mostanában már súlyzózik is.

Július 5-én elindult a Twitter-versenytárs Threads, amire rögtön feliratkoznak vagy tízmillióan. Zuckerberg azt hirdeti, hogy az új platformja el tud érni egymilliárd felhasználót, amit szerinte a Twitter is elérhetett volna, de nem sikerült nekik.

Musk erre a közösségi médiumok monopóliumával és a Metához tartozó Instagram világának „hamis boldogságával” támadta Zuckerberget. Emellett jogi fellépést is kilátásba helyezett a Metával szemben, a Twittert féltve.

Pár nappal később már egy „Zuck is a cuck” cukkolással folytatta Musk, 

miközben valami péniszméret-méregető versenyre is kihívta a Facebook atyját. Eközben Zuckerberg Threads oldala rögtön fölszalad százmillió felhasználóig.

Ahogy közelgett július vége, máris más irányt vettek az események: Zuckerberg elmondta dolgozóinak, hogy a Threads hamar elveszítette felhasználóinak a felét. Musk viszont azt jelentette be, hogy az általa átfazonírozott, X-re átnevezett Twitternek új csúcsként 540 millió havi szintű felhasználója van.

Most már augusztus van, és

Zuckerberg félmeztelen edzős fotókat posztol magáról,

 várva Musk pontos javaslatát az összecsapás helyére és idejére.

Musk viszont most azt közölte: MRI-vel vizsgáltatja a nyakát és a hátát, és lehet, hogy műtétre lesz szüksége a ketrecharc előtt. „Majd megtudom a héten” –tette hozzá a Twitterből lett X guruja.

A fél világgal együtt izgatottan várjuk a fejleményeket. 

A popcorn már bekészítve, a kólából sajnos szökik a bubi. 

De majd jól megosztjuk ezt is a Facebookon. Vagy akár az X-en is.

 

Nyitóképen: Mark Zuckerberg (középen!) és edzői

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lord Vader
2023. augusztus 11. 08:40
Ekkora marhaságra ennyi birka vevő? Hát kit érdekel, hogy a globalista zsidó és a globalista celebhímringyó csapkodja egymást mint két kislány.
Ma is bukik a Zorbán...
2023. augusztus 11. 08:23
Muhaha! Józanul fogja üzemeltetni, vagyis a bolsevista hazudozás és gyűlölet fészke lesz az anti-Twitter. A faszbuk-ot zavarja, hogy van a normalitást és tisztességet toleráló oldal is.
Kozmosz
2023. augusztus 11. 04:42
Zsolt, sok számmal: Elon Musk’s first name is Hebrew. De egyébként nem zsidó.
Kozmosz
2023. augusztus 11. 04:35
Akkor két majom lesz a ketrecben. Majd be kell dobni nekik egy banánt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!