Eurázsia projekt: mennyire erősek Putyin keleti szövetségi rendszerei?

2023. augusztus 20. 19:52

Oroszország nemcsak lokális ukrajnai háborúban, hanem globális geopolitikai átrendeződésben, világrend-váltásban is gondolkodik, évek óta épített szövetségi rendszerei révén egy önálló nagyhatalmi pólussá szervezte (újra) magát.

2023. augusztus 20. 19:52
Russian President Putin attends SCO virtual meeting
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

Az ukrajnai háború nem 2022-ben, még csak nem is 2014-ben kezdődött, sőt, a 2008-as grúziai beavatkozás is már csak egy régebbi, nagyobb geopolitikai koncepció katonapolitikai kisülésének fogható fel. Vlagyimir Putyin negyed évszázada lamentál, dolgozik a letűnt Szovjetunió egykori nagyságának visszahozatalán. A nagy szovjet állam 1991-ben ugyan szétesett, de a megaláztatásból, dezintegrációból az ezredfordulón felállt, és az új orosz vezetés a régi nacionalizmus és friss technokrácia eszméi mentén újraszervezte az államot, a nemzetet, és a régi „gloire”, az orosz népnek kijáró tisztelet helyreállításának programjával építette újra kül- és biztonságpolitikáját, amelynek alapja a „régi orosz” területek, a klasszikus orosz befolyási övezet rekonstruálása.

A nyugati szövetségi rendszerek, integrációk ellenpólusaként orosz kezdeményezésre lépésről lépésre alakultak meg az eurázsiai térség együttműködési szervezetei, 

amelyek célkitűzései a regionális érdekek erőteljes képviselete, a térségbeli államok kooperációjának szektoronkénti megerősítése és a nyugati befolyás ellensúlyozása lettek.

Vlagyimir Putyin sokszor elmondta: az ukrajnai háború tétje nemcsak az, hogy Ukrajna (mint orosz befolyási övezet) a nyugati vagy a keleti érdekzóna része lesz-e a jövőben, hanem hogy a konfrontáció felgyorsítja-e az új, többpólusú világrend kialakulásának folyamatát. Moszkva négy nagy eurázsiai projektet gondoz, négy jelentős együttműködési szervezetet építget, amelyek politikai, gazdasági és katonai ellensúlyt képeznek a nyugati világ és annak szervezetei (NATO, EU..., stb.) ellenében. 

2023-ban a legfőbb orosz cél – Szergej Lavrov orosz külügyminiszter értékelése szerint – az, hogy 

a multipoláris világrend megteremtése érdekében az „ezen integrációs struktúrák közötti többdimenziós viszonyokat elmélyítsék”,

 és ezzel létrejöjjön egy valódi eurázsiai partnerség.

A kínai, az orosz és az üzbég elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) szamarkandi csúcstalálkozóján 2022. szeptember 16-án
Forrás: Sergei BOBYLYOV / SPUTNIK / AFP

A politikai láb

A nyugati világrend ellenpólusának kialakítása 2001-ben nagy lépést tett előre a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) megalapításával. A két nagy keleti hatalom, Oroszország és Kína, valamint a területeik közé ékelődő, orosz befolyás alatt álló, de Kína felé is kacsintgató közép-ázsiai államok, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán voltak a katonai-gazdasági együttműködési szervezet alapítói. 2017-ben újabb két  meghatározó regionális állam, India és Pakisztán, idén júliusban pedig Irán is csatlakozott, megfigyelő státuszban pedig már ott van többek között Azerbajdzsán és Örményország, sőt, Törökország is. 

A SCO célja, hogy tagállamai között szorosabbá tegye a gazdasági, politikai és kulturális együttműködést, és a közös érdekképviselet által meghatározó tényezője legyen a világpolitikának. Súlya jelentős, hiszen a csoport már most 

a világ legnagyobb regionális szervezete: az eurázsiai térség területének 65, a világ lakosságának 45, míg a globális GDP 20 százalékát tudhatja magáénak.

A katonai láb

2002-ben egy korábbi, 1992-ben létrehozott katonai együttműködésből megalakult a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO), a „keleti NATO”. Oroszország, Belarusz, Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán az alapítók, de nyilvánvalóan Oroszország a meghatározó erő domináns hadseregével – a kooperációban Moszkva demonstrálni tudja, hogy a posztszovjet térségben ő az egyedüli stabilizáló erő. 

A csoport célja, hogy a katonai együttműködés által fenntartsa a tagállamok nemzeti és a kollektív biztonságát. A kollektív önvédelem meghatározott céljai között ott szerepel a kapacitásépítés az olyan regionális fenyegetések ellen, mint a terrorizmus, a drogkereskedelem vagy az illegális migráció – és kimondatlanul a posztszovjet térségben megjelenő „színes” forradalmak megakadályozására. 

Mára a szervezet egy, a NATO szervezetének hasonló integrált intézményi struktúrát hozott létre, politikai és katonai vezetéssel, 

közös gyorsreagálású erővel, a fegyverzetek, a haditechnika egymás közötti megosztásával, valamint egy közös légierő kialakításával, illetve közös hadgyakorlatokkal.

Az ukrajnai konfliktus berobbanása előtt az oroszok sokat lobbiztak azért, hogy a CSTO szorosabb együttműködést alakítson ki az ENSZ-szel, és egységeik aktívabb szerepet vállalhassanak a nemzetközi békefenntartó missziókban vagy konkrétan az afganisztáni háború esetén a közvetítésben. 

A gazdasági láb

A 2000-es években erősödött fel Moszkva szándéka a volt szovjet tagköztársaságok közötti gazdasági partnerség létrehozására is. 2010-ben Oroszország Belarusz és Kazahsztán társaságában megalapította az Eurázsiai Vámuniót, amely 2013-ban Eurázsiai Gazdasági Unióra (EEU) változtatta a nevét, a szervezethez társult teljes tagként Örményország és Kirgizisztán, megfigyelői státuszban pedig Kuba, Moldova és Üzbegisztán.

Az EEU célja, hogy távlatokban 

az EU-hoz hasonló gazdasági integrációt hozzon létre tagállamai között, vagyis létrehozza az eurázsiai közös piacot, 

ahol vámmentes kereskedelem, jogharmonizáció, összehangolt gazdaságpolitikák valósulnak meg. A projekt sikerét ugyanakkor jelentősen akadályozza, hogy Moszkva ezt a szervezet (is) politikai céljaira akarja használni, így a gazdasági integrációt csupán addig támogatja, amíg az az orosz érdekeknek megfelelő eredményeket hoz.

Eurasian Economic Union Leaders' Summit in Moscow
Az Eurázsiai Gazdasági Unió (EEU) vezetőinek csúcstalálkozója Moszkvában 2023. május 25-én 
Forrás: Kremlin Press Office / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

A Szovjetunió visszaépítése: a CIS

A Független Államok Közössége (CIS) 1991-ben jött létre a Szovjetunió romjain, éppen azzal a céllal, hogy a korábban együttműködő államok közösségét fenntartsák, főleg az egyesített fegyveres erők kapacitását. Tagjai: Oroszország, Belarusz, Örményország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán, társult tag Türkmenisztán, míg Grúzia a 2008-as orosz-grúz háború után kilépett, 

Ukrajna 2018-tól nem vesz részt a szervezeti találkozókon, Moldova pedig 2023-ban fokozatosan lép ki a szervezet szerződéseiből. 

A CIS egy régi, bejáratott fórum a tagállamok közötti egyeztetésre a politikai, a gazdasági, a kulturális és egyre hangsúlyosabban a terrorizmus elleni ügyek terén. A régi szovjet tagköztársaságok elfogadták az orosz dominanciát (egyes államok a politikai realitásba való beletörődésből, mások meg azért, mert kifejezetten igénylik az orosz paternalizmust), garanciát látnak ebben a saját államaikban kialakított rend és biztonság megőrzésére, másrészt a hatalmas orosz piacra való bejutásra. 

Az oroszok vezette szervezetek egymáshoz való viszonya
Forrás: forrás: clingendael.org

Az orosz „birodalom” rétegei

Oroszország szűk szövetségi rendszere (másként: viszonyrendszere a volt szovjet tagköztársaságokkal, vagyis az általa függetlennek elismert, mégis, máig az orosz érdekszférát alkotó államokkal) több rétegű.

- A legnagyobb keret a Független Államok Közössége (CIS), amelynek 8 tagja (Oroszország, Belarusz, Örményország, Kirgizisztán, Kazahsztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Azerbajdzsán) és egy társult tagja (Türkmenisztán) van, illetve Moldova távozóban. 

- A második héj a CIS szabadkereskedelmi övezete (CISFTA), amelynek tagjai a fenti államok, kivéve Azerbajdzsán.

- A harmadik réteg a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO), amelynek a fenti államok közül Moldova, Azerbajdzsán és Üzbegisztán nem tagja.

- A negyedik réteg az Eurázsiai Gazdasági Unió (EEU), amelynek tagjai Oroszország, Belarusz, Örményország, Kirgizisztán és Kazahsztán.

- A legszorosabb szövetségi mag, az ötödik héj az Orosz-Belarusz Unió

A két állam 1995-ben katonai megállapodást kötött, 1998-ban gazdasági uniót alkotott, 1999 végén pedig létrejött a két szövetségi állam közötti unió.

Összefoglalóan: a balti államok (Litvánia, Lettország és Észtország) a nyugati integrációhoz csatlakoztak; Grúzia és Ukrajna nem szállt be az új orosz szövetségi szervezetekbe; Türkmenisztán és Azerbajdzsán csak a politikai kapcsolattartásban vesz részt, de kimarad a szoros szövetségből; Moldova éppen távozóban van; Üzbegisztán a politikai és részben a gazdasági együttműködésben érintett, de a biztonságpolitikaiban már nem; Tádzsikisztán a politikai és a katonai együttműködésnek a részese, de a gazdasági integrációnak nem; 

Örményország, Kirgizisztán és Kazahsztán mind a három szintű integrációban az oroszok partnere, 

míg Belarusz a legmélyebb államközi összefonódásban él Moszkvával.

Vlagyimir Putyin és Aljakszandr Lukasenka találkozója Szocsiban 2023. június 9-én 
Forrás: Gavriil Grigorov / SPUTNIK / AFP)

Átalakulások feszültségekkel

Az 1990-es években nyilvánvalóvá vált, hogy a három balti állam nem kíván semmilyen államközi együttműködésben maradni a többi volt szovjet tagköztársasággal, 2004-ben a nyugati szövetségek (EU, NATO) részévé váltak.

További négy állam, Grúzia, Ukrajna, Azerbajdzsán és Moldova távolságot tartott az orosz hegemonikus törekvésektől, 

és 1997-ben informális együttműködést alakított ki egymással, államneveik kezdőbetűiből elnevezve a GUAM-csoportot. Ők a nemzeti szuverenitásra építve saját maguk akarták kialakítani saját biztonságpolitikájukat, és lazítani akartak a régi orosz befolyáson, ráadásul mindannyian területi vitáik miatt ellentétbe kerültek Moszkvával. Grúzia két tartománya, Abházia és Dél-Oszétia elszakadni készült, Azerbajdzsán Örményországgal került konfliktusba Hegyi-Karabah hovatartozása ügyében, Moldova nem tudta kiterjeszteni teljes szuverenitását Transznisztriára, míg Ukrajna a Krím-félszigeten küzdött a szeparatista törekvésekkel – mindegyik esetben az ellentétes oldalon orosz érdekek (is) álltak.

A nyugati integráció vonzásába került Grúzia és Ukrajna végül katonai konfliktusba került Oroszországgal 

– az oroszok 2008-as grúziai, majd a 2014-es, illetve 2022-es ukrajnai beavatkozása nyilvánvalóvá tette, hogy Moszkva nem engedi el befolyási övezetének ezt a részét, ahogy a Baltikummal anno megtörtént. 

Az elmúlt másfél évben az ukrajnai háború okozott zavart az eurázsiai regionális együttműködésekben. A SCO vezető erejét, Kínát zavarja a háború generálta infláció és a világgazdaság megbillenése, amely károkat okoz az exportra épülő kínai gazdaságnak. 

A CSTO-ban is zavar keletkezett: míg az orosz hadsereg figyelmét leköti az ukrajnai hadszíntér, a „hátországban” a katonai szövetségesek konfliktusba kerültek egymással: az oroszok a Kaukázusban a grúz kérdés kezelése mellett a három évtizede tartó örmény-azeri konfliktusban békéltetőként, békefenntartóként tartják kordában és befolyásuk alatt a feleket, de 

az azeriek a törököktől, az örmények pedig – az oroszok ukrajnai elfoglaltsága miatt – az amerikaiaktól kértek segítséget; 

a CSTO-n belül megosztás keletkezett az ukrajnai háború megítélése kapcsán, a kirgiz kormányzat támogatja azt, míg az üzbég és a kazah nem, ráadásul a közép-ázsiai orosz „hátországban” is felerősödött egy régi ellentét: a tádzsik-kirgiz határvita.

Az EEU-ban is jelentkezik a feszültség: a kazah demokratikus fordulat és a gazdaságpolitikai váltás mutatja leglátványosabban a törésvonalakat. Kazahsztánban 2022 elején csak egy orosz katonai beavatkozás tudott úrrá lenni az áremelkedések miatti utcai zavargásokon, fél évvel később azonban az elnök már bejelentette a „nyugati nyitás” politikáját, és politikai reformokba kezdett.

Összesítve, a fenti szövetségi rendszerekből kitűnik, hogy bár a nyugati világ a háború miatt Oroszország nemzetközi elszigetelésére törekszik, az orosz kezdeményezésű 

együttműködések olyan hálózata alakult ki az elmúlt két évtizedben, amelyek egyszerűen lehetetlenné teszik, hogy Oroszország pária-állammá változzon. 

Ha ezen kooperációkhoz hozzászámítjuk az öt hatalmas feltörekvő gazdaság társulását, a BRICS-államok szövetségét (Oroszország, Brazília,, India, Kína, Dél-afrikai Köztársaság), akkor világosan látható, hogy Moszkva nem maradt egyedül, és több erős, nemzetközi súlyú szereplő érdekelt a többpólusú világrend létrehozásában, mint azt a Nyugaton remélik.

--

--

Nyitókép: A Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) tagországainak vezetői videokonferencián értekeznek 2023. július 4-én   (forrás: Kremlin Press Office / Handout / Anadolu Agency via AFP)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Control
2023. augusztus 20. 22:43
https://koznaplo.blog.hu/2023/08/20/kelet_es_nyugat_hataran_900
Akitlosz
2023. augusztus 20. 21:43
Ez az reményt, hogy az európai országok valaha kiszabadulhatnak Amerika alól. Saját erőből nem merik, de Amerika befolyása a világra gyengül. Forog a történelem kereke.
figyelő4322
2023. augusztus 20. 21:22
Tényleg jó ez a tanulmány Oroszország szerepének összefoglalásáról. Persze az is világos, hogy NEM a Szovjetunió visszaállítása a kommunista formájában lenne Putyin célja. Csupán Oroszország régebbi hegemóniájának némi visszaszerzése a szándék, aminek a világ politikájában kiegyenlítő szerepet IS szánhat. Ami ezzel párhuzamosan már rég elkezdődött, az a pre- bolsevik orosz kultúra (ami még önálló civilizáció definícióként is megállja a helyét) térnyerése. Ennek részeként a vallási hagyományok, a gazdag népi kultúra legalábbis részleges újrateremtése is folyik, és ezek már jól haladnak . Ha mellőzzük az aktuál-politikai hübriszt, ami a háborús helyzet okán folyik a csapból is, Oroszország valóban játszhatNA kiegyensúlyozó szerepet régi-új kulturájával a neomarxista terjeszkedéssel szemben.
Takagi
2023. augusztus 20. 21:01
Ez a folyamat nem most kezdődött. Csak a változás állandó, arra mindig igény volt. Mozgásban vagyunk, meg látjuk mi lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!