Eurázsia projekt: mennyire erősek Putyin keleti szövetségi rendszerei?

Az ukrajnai háború nem 2022-ben, még csak nem is 2014-ben kezdődött, sőt, a 2008-as grúziai beavatkozás is már csak egy régebbi, nagyobb geopolitikai koncepció katonapolitikai kisülésének fogható fel. Vlagyimir Putyin negyed évszázada lamentál, dolgozik a letűnt Szovjetunió egykori nagyságának visszahozatalán. A nagy szovjet állam 1991-ben ugyan szétesett, de a megaláztatásból, dezintegrációból az ezredfordulón felállt, és az új orosz vezetés a régi nacionalizmus és friss technokrácia eszméi mentén újraszervezte az államot, a nemzetet, és a régi „gloire”, az orosz népnek kijáró tisztelet helyreállításának programjával építette újra kül- és biztonságpolitikáját, amelynek alapja a „régi orosz” területek, a klasszikus orosz befolyási övezet rekonstruálása.

amelyek célkitűzései a regionális érdekek erőteljes képviselete, a térségbeli államok kooperációjának szektoronkénti megerősítése és a nyugati befolyás ellensúlyozása lettek.

Vlagyimir Putyin sokszor elmondta: az ukrajnai háború tétje nemcsak az, hogy Ukrajna (mint orosz befolyási övezet) a nyugati vagy a keleti érdekzóna része lesz-e a jövőben, hanem hogy a konfrontáció felgyorsítja-e az új, többpólusú világrend kialakulásának folyamatát. Moszkva négy nagy eurázsiai projektet gondoz, négy jelentős együttműködési szervezetet építget, amelyek politikai, gazdasági és katonai ellensúlyt képeznek a nyugati világ és annak szervezetei (NATO, EU..., stb.) ellenében. 

2023-ban a legfőbb orosz cél – Szergej Lavrov orosz külügyminiszter értékelése szerint – az, hogy 

 és ezzel létrejöjjön egy valódi eurázsiai partnerség.

A politikai láb

A nyugati világrend ellenpólusának kialakítása 2001-ben nagy lépést tett előre a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) megalapításával. A két nagy keleti hatalom, Oroszország és Kína, valamint a területeik közé ékelődő, orosz befolyás alatt álló, de Kína felé is kacsintgató közép-ázsiai államok, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán voltak a katonai-gazdasági együttműködési szervezet alapítói. 2017-ben újabb két  meghatározó regionális állam, India és Pakisztán, idén júliusban pedig Irán is csatlakozott, megfigyelő státuszban pedig már ott van többek között Azerbajdzsán és Örményország, sőt, Törökország is. 

A SCO célja, hogy tagállamai között szorosabbá tegye a gazdasági, politikai és kulturális együttműködést, és a közös érdekképviselet által meghatározó tényezője legyen a világpolitikának. Súlya jelentős, hiszen a csoport már most 

A katonai láb

2002-ben egy korábbi, 1992-ben létrehozott katonai együttműködésből megalakult a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO), a „keleti NATO”. Oroszország, Belarusz, Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán az alapítók, de nyilvánvalóan Oroszország a meghatározó erő domináns hadseregével – a kooperációban Moszkva demonstrálni tudja, hogy a posztszovjet térségben ő az egyedüli stabilizáló erő. 

A csoport célja, hogy a katonai együttműködés által fenntartsa a tagállamok nemzeti és a kollektív biztonságát. A kollektív önvédelem meghatározott céljai között ott szerepel a kapacitásépítés az olyan regionális fenyegetések ellen, mint a terrorizmus, a drogkereskedelem vagy az illegális migráció – és kimondatlanul a posztszovjet térségben megjelenő „színes” forradalmak megakadályozására. 

közös gyorsreagálású erővel, a fegyverzetek, a haditechnika egymás közötti megosztásával, valamint egy közös légierő kialakításával, illetve közös hadgyakorlatokkal.

Az ukrajnai konfliktus berobbanása előtt az oroszok sokat lobbiztak azért, hogy a CSTO szorosabb együttműködést alakítson ki az ENSZ-szel, és egységeik aktívabb szerepet vállalhassanak a nemzetközi békefenntartó missziókban vagy konkrétan az afganisztáni háború esetén a közvetítésben. 

A gazdasági láb

A 2000-es években erősödött fel Moszkva szándéka a volt szovjet tagköztársaságok közötti gazdasági partnerség létrehozására is. 2010-ben Oroszország Belarusz és Kazahsztán társaságában megalapította az Eurázsiai Vámuniót, amely 2013-ban Eurázsiai Gazdasági Unióra (EEU) változtatta a nevét, a szervezethez társult teljes tagként Örményország és Kirgizisztán, megfigyelői státuszban pedig Kuba, Moldova és Üzbegisztán.

Az EEU célja, hogy távlatokban 

ahol vámmentes kereskedelem, jogharmonizáció, összehangolt gazdaságpolitikák valósulnak meg. A projekt sikerét ugyanakkor jelentősen akadályozza, hogy Moszkva ezt a szervezet (is) politikai céljaira akarja használni, így a gazdasági integrációt csupán addig támogatja, amíg az az orosz érdekeknek megfelelő eredményeket hoz.

A Szovjetunió visszaépítése: a CIS

A Független Államok Közössége (CIS) 1991-ben jött létre a Szovjetunió romjain, éppen azzal a céllal, hogy a korábban együttműködő államok közösségét fenntartsák, főleg az egyesített fegyveres erők kapacitását. Tagjai: Oroszország, Belarusz, Örményország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán, társult tag Türkmenisztán, míg Grúzia a 2008-as orosz-grúz háború után kilépett, 

A CIS egy régi, bejáratott fórum a tagállamok közötti egyeztetésre a politikai, a gazdasági, a kulturális és egyre hangsúlyosabban a terrorizmus elleni ügyek terén. A régi szovjet tagköztársaságok elfogadták az orosz dominanciát (egyes államok a politikai realitásba való beletörődésből, mások meg azért, mert kifejezetten igénylik az orosz paternalizmust), garanciát látnak ebben a saját államaikban kialakított rend és biztonság megőrzésére, másrészt a hatalmas orosz piacra való bejutásra. 

Az orosz „birodalom” rétegei

Oroszország szűk szövetségi rendszere (másként: viszonyrendszere a volt szovjet tagköztársaságokkal, vagyis az általa függetlennek elismert, mégis, máig az orosz érdekszférát alkotó államokkal) több rétegű.

- A legnagyobb keret a Független Államok Közössége (CIS), amelynek 8 tagja (Oroszország, Belarusz, Örményország, Kirgizisztán, Kazahsztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Azerbajdzsán) és egy társult tagja (Türkmenisztán) van, illetve Moldova távozóban. 

- A második héj a CIS szabadkereskedelmi övezete (CISFTA), amelynek tagjai a fenti államok, kivéve Azerbajdzsán.

- A harmadik réteg a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO), amelynek a fenti államok közül Moldova, Azerbajdzsán és Üzbegisztán nem tagja.

- A negyedik réteg az Eurázsiai Gazdasági Unió (EEU), amelynek tagjai Oroszország, Belarusz, Örményország, Kirgizisztán és Kazahsztán.

A két állam 1995-ben katonai megállapodást kötött, 1998-ban gazdasági uniót alkotott, 1999 végén pedig létrejött a két szövetségi állam közötti unió.

Összefoglalóan: a balti államok (Litvánia, Lettország és Észtország) a nyugati integrációhoz csatlakoztak; Grúzia és Ukrajna nem szállt be az új orosz szövetségi szervezetekbe; Türkmenisztán és Azerbajdzsán csak a politikai kapcsolattartásban vesz részt, de kimarad a szoros szövetségből; Moldova éppen távozóban van; Üzbegisztán a politikai és részben a gazdasági együttműködésben érintett, de a biztonságpolitikaiban már nem; Tádzsikisztán a politikai és a katonai együttműködésnek a részese, de a gazdasági integrációnak nem; 

míg Belarusz a legmélyebb államközi összefonódásban él Moszkvával.

Átalakulások feszültségekkel

Az 1990-es években nyilvánvalóvá vált, hogy a három balti állam nem kíván semmilyen államközi együttműködésben maradni a többi volt szovjet tagköztársasággal, 2004-ben a nyugati szövetségek (EU, NATO) részévé váltak.

és 1997-ben informális együttműködést alakított ki egymással, államneveik kezdőbetűiből elnevezve a GUAM-csoportot. Ők a nemzeti szuverenitásra építve saját maguk akarták kialakítani saját biztonságpolitikájukat, és lazítani akartak a régi orosz befolyáson, ráadásul mindannyian területi vitáik miatt ellentétbe kerültek Moszkvával. Grúzia két tartománya, Abházia és Dél-Oszétia elszakadni készült, Azerbajdzsán Örményországgal került konfliktusba Hegyi-Karabah hovatartozása ügyében, Moldova nem tudta kiterjeszteni teljes szuverenitását Transznisztriára, míg Ukrajna a Krím-félszigeten küzdött a szeparatista törekvésekkel – mindegyik esetben az ellentétes oldalon orosz érdekek (is) álltak.

– az oroszok 2008-as grúziai, majd a 2014-es, illetve 2022-es ukrajnai beavatkozása nyilvánvalóvá tette, hogy Moszkva nem engedi el befolyási övezetének ezt a részét, ahogy a Baltikummal anno megtörtént. 

Az elmúlt másfél évben az ukrajnai háború okozott zavart az eurázsiai regionális együttműködésekben. A SCO vezető erejét, Kínát zavarja a háború generálta infláció és a világgazdaság megbillenése, amely károkat okoz az exportra épülő kínai gazdaságnak. 

A CSTO-ban is zavar keletkezett: míg az orosz hadsereg figyelmét leköti az ukrajnai hadszíntér, a „hátországban” a katonai szövetségesek konfliktusba kerültek egymással: az oroszok a Kaukázusban a grúz kérdés kezelése mellett a három évtizede tartó örmény-azeri konfliktusban békéltetőként, békefenntartóként tartják kordában és befolyásuk alatt a feleket, de 

a CSTO-n belül megosztás keletkezett az ukrajnai háború megítélése kapcsán, a kirgiz kormányzat támogatja azt, míg az üzbég és a kazah nem, ráadásul a közép-ázsiai orosz „hátországban” is felerősödött egy régi ellentét: a tádzsik-kirgiz határvita.

Az EEU-ban is jelentkezik a feszültség: a kazah demokratikus fordulat és a gazdaságpolitikai váltás mutatja leglátványosabban a törésvonalakat. Kazahsztánban 2022 elején csak egy orosz katonai beavatkozás tudott úrrá lenni az áremelkedések miatti utcai zavargásokon, fél évvel később azonban az elnök már bejelentette a „nyugati nyitás” politikáját, és politikai reformokba kezdett.

Összesítve, a fenti szövetségi rendszerekből kitűnik, hogy bár a nyugati világ a háború miatt Oroszország nemzetközi elszigetelésére törekszik, az orosz kezdeményezésű 

Ha ezen kooperációkhoz hozzászámítjuk az öt hatalmas feltörekvő gazdaság társulását, a BRICS-államok szövetségét (Oroszország, Brazília,, India, Kína, Dél-afrikai Köztársaság), akkor világosan látható, hogy Moszkva nem maradt egyedül, és több erős, nemzetközi súlyú szereplő érdekelt a többpólusú világrend létrehozásában, mint azt a Nyugaton remélik.

--

--

Nyitókép: A Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) tagországainak vezetői videokonferencián értekeznek 2023. július 4-én   (forrás: Kremlin Press Office / Handout / Anadolu Agency via AFP)