Zelenszkij foghatja a fejét: öt közép-európai ország formál koalíciót az ukránok ellen

2023. július 20. 09:30

Magyarország, Lengyelország, Bulgária, Románia és Szlovákia jelentette be együttműködését.

2023. július 20. 09:30
null

Elfogadhatatlan az Ukrajnával szomszédos uniós országok számára az ukrán gabonafélék uniós behozatali tilalmának feloldására vonatkozóan a szeptember 15-ig tartó határidő – hangsúlyozta a magyar agrárminiszter Varsóban.

Az öt ország agrárminiszterének tárgyalását követő sajtóértekezleten Nagy István közölte: megállapodást írtak alá, amely 

jelzi, hogy Magyarország, Lengyelország, Bulgária, Románia és Szlovákia továbbra is együttműködik az ukrán gabonaügyben".

A miniszter hangsúlyozta: ha az Európai Unió (EU) nem hosszabbítja meg legalább december 31-ig a mostani, szeptember 15-i a határidőt, Magyarország „minden eszközével megvédi a magyar gazdákat”.

Nagy István elmondása szerint a találkozón megállapodtak abban is, hogy a piaci zavarokat okozó egyéb mezőgazdasági termékek esetében támogatják egymást azokat a kivételezéseket illetően, amelyek „a gazdaság túléléséhez, a gazdák problémáinak kezeléséhez tudnak hozzájárulni”.

Uniós szinten az öt ország olyan „közös európai szolidaritást” szeretne kidolgozni, amely „azt segítené, hogy az Ukrajnából származó termékek eljuthassanak a harmadik országokba, ahol a rászorulók nagyon várják őket” – mondta el a miniszter.

Aláhúzta: az öt ország közös fellépése 

nem Ukrajna ellen, nem ukrán gazdák ellen irányul”, hanem azért van rá szükség, hogy megvédjék a saját gazdáikat.

Fontosnak nevezte azon zavarok kiküszöbölését, amelyek a szolidaritási folyosók működésében jelentek meg. „Hiszen nem lehet az, hogy a drága szárazföldi szállítás miatt a gabona a határ menti országokban ragadjon le” – jegyezte meg.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, aki részt vett a találkozón, szintén nyomatékosította: Lengyelország szeptember 15-én nem nyitja meg határait az ukrán gabonafélék számára, továbbra is csak ezek tranzitját teszi majd lehetővé. 

Vagy az Európai Bizottság beleegyezik a tilalom meghosszabbításáról szóló szabályok kidolgozására, vagy magunk tesszük meg azt

– nyomatékosította a lengyel kormányfő.

„Kemények leszünk, határozottak leszünk, védeni fogjuk a lengyel gazdákat” – fogalmazott. Kilátásba helyezte: Varsó fellép akkor is, amennyiben más mezőgazdasági termékek esetében észlelne destabilizációs jeleket. A lengyel kormány álláspontja az, hogy „megakadályozni, módosítani vagy kompenzálni kell mindent, ami árt a lengyel mezőgazdaságnak” – erősítette meg Morawiecki.

Robert Telus lengyel mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter olyan jogi és infrastrukturális mechanizmusok kidolgozására szólította fel az EU-t, amelyek „hosszú éveken át fognak működni”, mivel ukrán, valamint moldovai termékekkel is „hosszabb ideig lesz dolgunk”.

A szerdán aláírt agrárminiszteri megállapodásról Telus elmondta: a dokumentum azt a közös állásfoglalást is tartalmazza, hogy az öt frontország „erőteljesen nyitott a tranzit ügyére”.

(MTI)

Nyitókép: Ludovic Marin / AFP

 

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vainamoinen
2023. augusztus 01. 13:07
Az ukránok brutálisan bánnak a kárpátlajai magyar szórvánnyal. Ne várják, hogy további áldozatokat hozzunk.
amentet
2023. július 22. 07:47
Magyar gazdát védje a jó kurva anyja amelyik erre a világra szarta, itthon minden szarért felveszi a támogatást, kártéritést a terményt meg eladja külföldre, a malmok meg kénytelenek importálni, hogy a magyar gazdavédő fasszopók is tudjanak zabélni
Denia
2023. július 22. 07:07
És még ez a szaros unió pofázik jogállamiságról. Lábbal tipornak minden uniós jogot, meg uniós elvet, amiért egyáltalán az unió létrejött.
Jack Reynor
2023. július 21. 19:29
Mivel más eladóktól könnyebben tudnak venni az afrikaiak, hogy azoktól az eladóktól kevesebbet vesznek azok, akik ukrán gabonát vettek, ezért ez az érvelés hibás. Ki kell mondani, hogy az ukrán latorállamot addig bojkottálni kell mindenben, amíg nem változtat a nyelvtörvényén, oktatási törvényén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!