„Ukrajna megérdemli a tiszteletet” – háborog Zelenszkij a NATO-csúcs miatt

2023. július 11. 12:46

Az ukrán elnök úgy fogalmazott, „úgy tűnik, nincs készség sem arra, hogy Ukrajnát meghívják” a szövetségbe.

2023. július 11. 12:46

A vilniusi NATO-csúcs első napján erős kijelentéseket tartalmazó bejegyzést tett közzé Twitter-oldalán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Mint fogalmazott, „nagyra értékeljük szövetségeseinket. Értékeljük közös biztonságunkat. És mindig értékeljük a nyílt beszélgetést. Ukrajna képviselteti magát a vilniusi NATO-csúcstalálkozón. Mert ez a tiszteletről szól”.

Majd azzal folytatta, „Ukrajna is megérdemli a tiszteletet. Most, a vilniusi út során olyan jeleket kaptunk, hogy bizonyos ügyekben Ukrajna nélkül tárgyalnak”.

Ezután hangsúlyozta, 

„ez a megfogalmazás a NATO-tagságra való meghívásról szól, nem pedig Ukrajna tagságáról”.

„Homályosak” a meghívás feltételei is

Zelenszkij „példátlannak és abszurdnak” nevezte, hogy sem a meghívásra, sem Ukrajna tagságára nincs időkeret meghatározva. „Miközben még Ukrajna meghívására is homályos megfogalmazást fűznek a »feltételekről«” – hívta fel a figyelmet.

Leszögezte, „úgy tűnik, nincs készség sem arra, hogy Ukrajnát meghívják a NATO-ba, sem arra, hogy a szövetség tagjává tegyék”.

Ez azt jelenti az ukrán elnök szerint, hogy „az Oroszországgal folytatott tárgyalásokon egy ablakot hagynak arra, hogy Ukrajna NATO-tagságáról alkudozzanak. Oroszország számára pedig ez motivációt jelent a terror folytatására”.

„A bizonytalanság gyengeség. És ezt nyíltan meg fogom vitatni a csúcstalálkozón” – zárt a bejegyzését Volodimir Zelenszkij.

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI / AP / Ukrán elnöki sajtóhivatal

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obsitos Technikus
2023. július 14. 09:51
A faszt érdemel tiszteletet.
B_kanya
2023. július 13. 08:05
Ukrajna nem akar a NATO tagja lenni, mert fontosabb nekik a magyar kisebbség jogainak tiprása. Még "békeidőben" is.
Dixtroy
2023. július 13. 07:01
"„Ukrajna megérdemli a tiszteletet”" És mégis mivel érdemelt ki ilyet? Inkább a követeli szót használd.
Osztap_Bender
2023. július 12. 07:58
A hiéna soha nem érdemelheti ki a többi vadállat tiszteletét. (pláne ha ráadásul még ukrán haramia is)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!