Túl sok Ukrajna

 „Az Európai Bizottságot aggodalommal tölti el az a lehetőség, hogy az osztrák és a szlovák választásokon úgynevezett «oroszbarát» erők győznek. Az uniós ügyekben befolyásos – sőt, az ottani folyamatokat is befolyásoló – Politico ezen értesülését azóta senki sem cáfolta meg, és a nyugati média számos anyaga is erre az értékelésre jutott. Nemrég még meglepő lett volna egy ilyen hír, hiszen az Európai Bizottság hivatalosan az uniós szerződések őre, szó szerint «politikailag független végrehajtó szerve». Tagjait az uniós tagállamok kormányai jelölik, ezért elvileg az EU alapelveit sérti, ha a Bizottság nevében bárki véleményezi a testületet delegáló nemzetek politikusait és pártjait. De ne legyünk naivok,

EZ AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG MÁR RÉGEN TÚLLÉPETT AZ EREDETI HATÁSKÖRÉN, POLITIKAI ÉS IDEOLÓGIAI ÉRTELEMBEN NEM SZOLGÁLJA, HANEM VEZETNI AKARJA A TAGÁLLAMOKAT.

Még ezen belül is új fejlemény azonban, ha a Bizottság a tagállamok legális parlamenti pártjait pozitív vagy negatív értelemben minősíti, és legfőbb kritériumként az Oroszországhoz való viszonyt jelöli meg. Hajdan a parlamenti pártoknak saját karakterük volt, akadtak szocialista, liberális, kereszténydemokrata és zöld pártok, különböző és egymással versengő programokkal. Az emberek világnézeti és egyéb motivációk alapján választottak közülük, és a külpolitika ritkán számított prioritásnak a voksolásnál. Elég nagy baj lenne, ha az európai politikai mezőnyben immár az Ukrajnához és Oroszországhoz való viszony lenne az egyetlen, vagy legfőbb kérdés. A demokrácia kiüresedését, a szélsőséges pártok előtörését éppen az szolgálja, ha a választó úgy érzi, hogy mindegy, melyik demokratikus pártra szavaz, mindegyiktől ugyanazt kapja. Az orosz-ukrán háború nyilván fontos kérdés, de önpusztító döntés lenne a demokratikus viselkedés legfőbb mércéjévé tenni a háborúhoz való viszonyt.

Az oroszbarát jelző megbélyegzésnek amúgy is ostoba kifejezés. Nyelvi ellentéte az oroszgyűlölő lenne, amit Hitler és a nácik igen meggyőzően képviseltek. Politikailag pedig semmi értelme sincs. Nem hiszem, hogy van Magyarországon – vagy bárhol Európában – épeszű ember, aki azt akarná, hogy Oroszország foglalja el a teljes Ukrajnát, és Csapnál legyen Magyarország és Oroszország határa.  Az úgynevezett oroszbarátok általában csak azt szeretnék, ha a két szomszédos nemzet megegyezne egymással, és Ukrajna semleges, békeszerető állammá válna olyan határokkal, amelyeket a nagyhatalmak garantálnak. 

A baloldali magyarok jelentős része is így van ezzel, a hírhedt plakáttal szemben a hazai baloldal egésze sem háborúpárti, legfeljebb egyes vezetői hajlamosak elhamarkodott nyilatkozatokra. A tanárok megfélemlítése, az infláció, az oktatás és az egészségügy válsága: ezekben a kérdésekben kell bátor ellenzékinek lenni.
Az Európai Unió azonban kétségtelenül soha nem látott erőszakossággal igyekszik minden más ügy fölé helyezni Ukrajna időben és pénzben korlátlan támogatását. Az adófizetők pénzén nagylelkű Európai Unió újabb 500 milliárd eurót költene az országra, 2027-ig gondosan eltervezve.

SENKI SEM SAJNÁLNA EGY MÉLTÁNYOS ÖSSZEGET A LEROMBOLT ORSZÁG ÚJJÁÉPÍTÉSÉRE. DE CINIKUS DOLOG ÚJJÁÉPÍTÉST EMLEGETNI ADDIG, AMÍG A NYUGAT ÖNTI A PUSZTÍTÓ FEGYVEREKET UKRAJNÁBA. ÚJJÁÉPÍTÉSRŐL CSAK A BÉKE UTÁN ÉRDEMES BESZÉLNI,

mégpedig olyan béke után, amely garantálja, hogy hamarosan nem kezdődik újra az öldöklés és a pusztítás.”

Nyitóképen: Hegyi Gyula. Fotó: Szűcs Ágnes