Beleszállt az MCC kutatójába a Háttér Társaság – tippelhet, mi volt a téma
A civil szervezet úgy véli nem igaz, hogy az EU tagállami hatásköröket kíván elvonni Magyarországtól, és ezzel korlátozni kívánja a kormány mozgásterét.
Kemény fellépést tanúsított a magyar külgazdasági és külügyminiszter az esztergomi MCC Feszten.
A magyar külpolitika kihívásai címmel tartotta meg immár hagyományos előadását az MCC Feszten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akit Szalai Zoltán MCC-főigazgató (egyúttal lapigazgatónk és print kiadásunk főszerkesztője) kérdezett.
Szalai először természetesen az orosz-ukrán háborúról kérdezte Szijjártót, arra volt kíváncsi, hogy a miniszter elhúzódó háborúra vagy hamarosan kezdődő tárgyalásokra számít-e. Szijjártó válaszában elmondta: az európai politika leszűkült Ukrajnára és a háborúra,
a külügyi tanácsüléseken mindig úgy kezdünk, hogy videókapcsolat, Kuleba kollega Kijevből,
aztán hosszan a háború eseményeinek tárgyalása, és ha esetleg még marad idő valamire, akkor arról is beszélünk.”
Szerinte több mint ötszáz napja csak a háborúról beszélünk, holott pontosan tudjuk, erről ki mit gondol. Úgy látja, világosan meg kell állapítani, hogy ki az agresszor és ki az áldozat, ebben pedig Európában nincsen vita, „hiába próbálják egyesek úgy beállítani”. De ha a békéről beszélünk, „jön az, hogy te putyinista vagy, te az oroszok ügynöke, kémje vagy”. Szijjártó hangsúlyozta, az európai álláspont az ukrán-orosz háború ügyében képmutató. Felelevenítette, hogy az ukrajnai háború kitörése előtt az uniós külügyminiszterek minden ülésén téma volt valamiféle fegyveres konfliktus a világ más pontjain. „Mi volt az európai álláspont? Felszólítottuk a hadviselő feleket arra, hogy fejezzék be a fegyveres konfliktust, üljenek feltételek nélkül a tárgyalóasztalhoz”. S miközben ez volt az európai álláspont minden Európán kívüli háború esetében, „most meg egy európai háborúban az az álláspont, hogy a békéről nem lehet beszélni, azon kívül viszont bármiről” – foglalja össze a külügyminiszter. Nem elégedett azzal a magyarázattal sem, hogy az európai vezetők szerint a békéhez most nem megfelleőek a körülmények, mert szerinte a körülmények csak romlani fognak, holnap rosszabbak lesznek, tegnap még jobbak voltak. „A többiek csak
azzal a megbélyegzéssel tudnak előjönni, hogy aki békét akar, az Putyin-párti. Szerintem ez egy óriási hülyeség”
– teszi világossá Szijjártó.
Az MCC-főigazgató arra is kíváncsi volt, hogyan értelmezendő az EU 20 milliárd eurós, négyéves katonai támogatási programja Ukrajna számára, hogyan lesz ebből béke. „Azt hittem, kilenc év után nem tudok megdöbbenni semmin, de ez engem is megdöbbentett” – fogalmazott Szijjártó. Kifogásolta, hogy miután az elmúlt évben az EU ötmilliárd eurót fordított arra, hogy kifizesse az EU-tagállamoknak az Ukrajnába szállított fegyvereik ellenértékét, ezt egyszerűen megszorozták néggyel, „azaz azzal számolnak, hogy négy évig még biztosan háború lesz”. „Négy év alatt hányan fognak még meghalni, hány magyar fog meghalni?” – teszi fel a kérdést a külügyminiszter. Hozzátette: Magyarországnak ráadásul úgy kellene 200 millió eurót betennie ebbe az alapba, hogy közben uniós forrásokat nem kap, a legnagyobb magyar bankot pedig Ukrajna a háború nemzetközi szponzorainak listájára helyezte. Szijjártó kizárta, hogy erre sor kerüljön addig, amíg Ukrajna nem húzza le a listáról az OTP-t.
A külügyminiszter azt is felvetette, hogy az Unióban „jönnek az újabb és újabb szankciós csomagokkal, de azt a kérdést senki nem tette fel, hogy ezeknek mi volt a hatása az Európai Unióra”. Eközben „a globális többség egyértelműen békét akar”, nem kívánja megfizetni egy tőle több ezer kilométerre zajló háború árát, és „nem vásárolja meg azt az európai narratívát,
amiről a mainstream transzatlanti média azt gondolja, hogy ez a világszintű álláspont lenne”.
Ennek mentén nevetségesnek tartja azt is, hogy a Külügyek Tanácsában az EU tagországai nemrég feladatul szabták maguknak, hogy jelöljenek ki egy-egy ázsiai vagy afrikai országot, ahol az európai narratívát a háború ügyében erősíteni kívánják. Ezzel szemben felhívta a figyelmet a kínai béketervre, amit szerinte „két dolog miatt érdemes támogatni: az egyik az, hogy van, a másik az, hogy a békéről szól, és bár lenne még jó pár!”
Szalai ezután rákérdezett a Szijjártó-Kocsis csörtére – a külügyminiszter a svéd NATO-csatlakozást nemrég „technikai kérdés”, ezt pedig Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető az Országgyűlés szuverenitására hivatkozva „goromba dolognak” minősítette.
Szijjártó tisztázta: a mondatán „azt értettem, ami a helyzet”, azaz hogy a parlament elé a kormány már beterjesztette a Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációjáról szóló előterjesztést, és kizárólga a parlamenti képviselőkön múlik, hogy az mikor kerül napirendre. „A török külügyminiszter itt volt nálam tegnap,
világossá tette, hogy náluk még előterjesztés sincsen,
majd talán októberben gyűlik össze a török parlament legközelebb” – tette hozzá Szijjártó, aki azt is megjegyezte, hogy megérti azokat a parlamenti képviselőket, akik megkérdőjelezik, miért kellene „azonnal, hatalmas nekirugaszkodásból valamit is” tenniük azért az országért, amely az ő kőkemény versenyben megszerzett mandátumukat antidemokratikusnak, diktatorikusnak, autokratikusnak minősíti.
A kárpátaljai magyarok helyzete kapcsán a miniszter elmondta, az EU kettős mércét alkalmaz és képmutató, hiszen a tagjelölt országok csatlakozási folyamatában hangsúlyosan szokták felhozni a kisebbségek védelmét feltételként, és bár „le szokták szűkíteni, hogy milyen kisebbségekre gondolnak, de ezt mindig az elsők között említik”. Ehhez képest „érdekes módon Ukrajna esetében a kisebbségi jogok tiszteletben tartása valahogy nincs ott az elsők között”, sőt, az sem kap figyelmet, hogy a magyarok nyelvhasználati jogai még a Szovjetunió alatt is szélesebbek voltak, mint a mai Ukrajnában.
„Minden nemzetközi fórumon felhoztuk ezt a kérdést, mindenhol azt mondák, hogy nem ez a megfelelő fórum, de körbeértünk, és világossá vált, hogy egyik fórum sem a megfelelő. Aztán azt mondták, oldjuk meg kétoldalú módon. De a többi tagjelölt országnál ez miért nem kétoldalú kérdés?” – érzékeltette az érdekképviseleti munka nehézségeit Szijjártó, aki azt is elmondta, hogy a kérdést a magyar kormány a háború miatt zárójelbe tette egészen tavaly decemberig, amikor is Ukrajnában olyan döntés született, amely a helyzetet még rosszabbá tette.
Elemi erejű frusztráltságot okoz, hogy az ember csak mondja, mondja,
ott ül velem szemben 26 európai uniós külügyminiszter, és mintha borsót hánynék a falra” – panaszolta a külügyminiszter. Ugyanakkor pozitívan emelte ki horvát, török és kanadai kollégáját, akik a legutóbbi NATO-csúcson segítő szándékkal álltak a magyarok ügyéhez. Ennek ellenére úgy véli: „Itt senki másra nem számíthatunk, csak és kizárólag magunkra. Ha mi nem hozzuk fel a témát, senki nem hozza fel. ha mi nem állunk ki a kárpátaljai magyarokért, senki nem áll ki. Ha engedünk a nyomásnak, a következő lépésnél pont ugyanúgy nem fog segíteni senki, ahogy eddig sem segített.”
Egyszersmind jelezte: ősszel az Európai Bizottságnak értékelnie kell az Ukrajnával folytatott tagjelölti tárgyalások eddigi eredményét, és ahhoz a döntéshez, hogy a csatlakozási tárgyalások újabb fázisba léptethetők-e, egyhangúság kell.
A szankciókat érintő kérdésre Szijjártó azt mondta, „az európai szankciós politika megbukott, ez nem politikai állítás, hanem tényközlés”. Emlékeztetett: ott volt az első szankciós csomag vitájánál is, és emlékszik, hogy a szankciópártiak ott még úgy érveltek, hogy a szankciók térdre fogják kényszeríteni Oroszországot gazdaságilag, ezzel pedig vége lesz a háborúnak. „Ez több mint ötszáz napja történt. Oroszország nincs a térdén” – összegzett Szijjártó. Ezügyben ráadásul nemrég vitába is keveredett Annalena Baerbock német külügyminiszterrel, aki a legutóbbi szankciós vitán azt állította: hazudik, mikor azt állítja, hogy a mihamarabbi béke érdekében vezették volna be a szankciós csomagokat – Baerbock balszerencséjére ugyanakkor fellelhetők a Tanács weboldalán azok a dokumentumok, melyek rögzítik, hogy valóban így történt.
Politikailag ugyanakkor ez szerinte nem vállalható az uniós vezetők számára, mert „ha megtörténne annak beismerése, hogy a szankciók nem működnek, és az európai emberek nagy károkat szenvedtek, akkor felmerülne az is, hogy kié a politikai felelősség, és mit jelent a politikai felelősség levonása.”
Szalai Zoltán azt is megpróbálta megtudni a külügyminiszterhez, vajon hozzájut-e Magyarország az uniós pénzekhez, és ha igen, mikor. Szijjártó felidézte: már a 2010-es évek elején rendszeresen vett részt a miniszterelnök mellett brüsszel itárgyalásokon, és
már akkor világossá vált, hogy Brüsszelnek, a liberális mainstreamnek az egy küldetésévé vált, hogy a jobboldali konzervatív kormányt Magyarországon meg kell buktatni.
Kényelmetlenek vagyunk nekik, mert homlokegyenest ellenkező politikát folytatunk, mint ami szerintük az egyetlen helyes, létező, akceptálható politikai irányvonal, és ha ez nem lenne elég, még sikeresek is vagyunk.”
A jövővel kapcsolatban nem mutatkozott optimistának: „Brüsszelben mindaddig nem fognak nyugodni, mindaddig sózrakozni fognak a nekünk járó pénzekkel, amíg mi kormányzunk” – vélekedett. Felhívta a figyelmet arra is, hogy míg Brüsszel az összes velünk szembeni eljárás okaként a demokrácia hiányát jelöli meg, pontosan ők azok, akik lábbal tapossák a demokráciát, mert nem hajlandók elfogadni a magyar emberek akaratát. „A demokrácia legnagyobb szégyene ma Brüsszel és az európai bürokrácia” – állította Szijjártó.
A külügyminiszter arról is beszélt, hogy van egy nagyon erős törekvés az Európai Unióban arra, hogy az egyhangú szavazás intézményét szüntessék meg. És bár a jogszabályok ezt nem engedik meg máshogy, csak egyhangúsággal, „mit számítanak a jogszabályok?” – tette fel a kérdést. Ezért úgy fogalmazott, „cross fingers, ahogy a művelt német mondja, a lengyel kormányért”, mert ha az Európai Bizottság eléri, hogy a mostani lengyel kormány ne nyerjen,
akkor baj lesz, akkor nem lesz kivel megvédenünk egymást”.
Szalai Zoltán visszakérdezett: akkor hogy is áll most a lengyel-magyar barátság? Emlékeztetett arra, hogy a migrációs paktum kapcsán volt ugyan egy összekapaszkodás, de látható, hogy a háború kapcsán komoly nézeteltérések vannak.
Szijjártó elmondta, „értsük mindannyian világosan, hogy a visegrádi csoport létezése mindig is ellentétes volt az európai mainstream érdekeivel”. De „mi soha nem értettünk egyet mindenben, ilyen nincs. Veszekedés még otthon is van, lehetőleg ritkán, meg az ember próbálja meghúzni magát. Hogyan érthetek egyet veled, drágám?” Hangsúlyozta: „azt nem várhatjuk el két országtól, háromtól, négytől, hogy mindenben egyetértsenek, ne is frusztráljuk magunkat ezzel, ilyen nincsen”.
Azt elismerte, hogy a háború lezárásának kérdését – de nem magát a háborút – különbözőképpen ítélik meg a magyarok és a lengyelek, s ezért „akik békeidőben a V4 szétverésén dolgoztak, azok most felcsövesedve érzik magukat, és megpróbálják úgy beállítani ezt, mintha ez a visegrádi csoport vége lenne”. Szerinte ugyanakkor távolról sincs vége: „Különböző megközelítéseket alkalmazunk, de ettől a Visegrádi Csoport még van, nagyon fontos ügyekben együttműködünk.
Ugyanígy vagyunk a lengyelekkel is, testvériségben.”
Szalai Zoltán közbevetette, hogy Petr Fiala cseh miniszterelnök tusványosi beszédre adott reakciója, nopláne Vít Rakušán belügyminiszteré azért „úgy hangzik, mintha egy nyugat-európai politikus mondta volna”. Szijjártó erre úgy reagált: „ez a vita nem rólunk szól, hanem a csehekről”, ahol Andrej Babiš választási veresége után is komoly belpolitikai tényező maradt, így a vele baráti kapcsolatokat ápoló Magyarország is belpolitikai kérdéssé vált.
Az EP-választások kapcsán Szijjártó elmondta, „óriási dolog és fantasztikus megtiszteltetés, hogy itt vagyunk Európa közepén egy alig tízmilliós ország, és európai politikusok vannak, akiknek a napjuk 24 óráját kitölti, hogy velünk foglalkozzanak”, ezt pedig aligha mondhatja el magáról másik ekkora nemzet.
Szerinte a „magyar szakos EP-képviselők” gyógyíthatatlan hungarófóbiában szenvednek, és nagyon sajnálja őket, de reméli, hogy
egyszer még kigyógyulnak ebből és lesznek normális emberek”.
Azt is reméli, hogy „az európai jobboldal – ezalatt a valódi jobboldalt értem, nem azt, aki annak nevezi magát – előretör”, a Fidesz a maga részéről legalábbis mindent megtesz, hogy az európai parlament jobbra tolódásához hozzá tudjon járulni.
Szalai Zoltán megkérdezte azt is, hogy hány fideszes EP-képviselő lesz – Szijjártó szerint „annyi, amennyi most, de remélem, hogy ehhez még hozzá tudunk tenni”. Ez, az EP jobbra tolódása ugyanis „az egyetlen eszköz ahhoz, hogy Európában is végre a békéről beszljünk, és Európa kapja vissza végre a versenyképességét”. Mellékesen megjegyezte: a jelenlegi EP-ciklus ideje alá esik az a jelenség, hogy Kína részesedése a világ GDP-jéből meghaladta az Európai Unióét.
Szalai Zoltán zárásul David Pressman amerikai nagykövet mozgalmas elmúlt évéről is kérdezte a külügyminisztert, ő azonban inkább általánosságban válaszolt: „annak érdekében, hogy senkit ne hozzunk abba a kellemetlen helyzetbe, hogy súlyán felül értékeljük, elmondom, hogyan nevezek ki nagykövetet” – kezdte Szijjártó. Elmondta, azért küld nagykövetet más országba, hogy a magyar érdekek mentén fejlessze az adott országgal a kétoldalú kapcsolatokat, de tilos beleszólni az adott ország belpolitikájába, kommentálni belpolitikai kérdéseket (kivéve, ha azok rólunk szólnak), akciókon, tüntetéseken résztvenni,
demarsolgatni tilos, nem ezért fizetjük a nagyköveteinket”.
A nagyköveteknek ez csak elveszi a piac- és beruházásszerzésre fordítandó értékes munkaidejét, s az ilyeneket „haza kell rendelnem – meg is tettem jó párszor”.
Szerinte ez ugyanis „tiszteletlenség a másik országgal szemben”, márpedig „én a külpolitikámat a kölcsönös tiszteletre alapítom. Elvárom a tiszteletet, de meg is adom a tiszteletet. Elvárom, hogy egy nagykövet ne dumáljon bele itt Budapesten a mi belpolitikai ügyeinkbe, és cserébe a mi nagykövetünk sem fog beledumálni az ő politikai ügyeikbe.”
Amerikáról konkrétan csak annyit mondott: továbbra is kiváló a védelmi együttműködés, a 2 százalékos GDP-arányos védelmi költést elérő kevés ország elitklubjába tartozunk, Magyarországon az amerikai befektetők alkotják a második legnagyobb beruházói közösséget, s „amikor amerikai vállalkozókkal beszélek, az ő szókincsük eltér a politikai szókincstől”. A politikai kapcsolatokról diplomatikusan csak annyit nyilatkozott: választás lesz jövőre, abból indulunk ki, hogy mi a tapasztalatunk. „A mi tapasztalatunk, hogy amikor republikánus lakója volt a fehér háznak, akkor kiváló politikai kapcsolataink voltak. Pont” – mondta a külügyiniszter.
Nyitókép: MCC/Gyurkovits Tamás