Kim Dzsong Un Észak-Korea legújabb fegyvereivel dicsekedett Szergej Sojgu orosz védelmi miniszternek

2023. július 27. 14:23

Az orosz honvédelmi miniszter a helyi állami média szerint az észak-koreai hadsereget a világ legerősebb fegyveres erejeként dicsérte.

2023. július 27. 14:23
null

Észak-Korea meghívására Szergej Sojgu honvédelmi miniszter vezetésével orosz, valamint egy kínai delegáció érkezett Phenjanba, a koreai háborús fegyverszünet 70. évfordulójának megünneplésére amelyet hatalmas katonai parádékkal ünnepelnek – számol be a BBC. Kim Dzsong Un bemutatta a vendégeinek többek között a Hwasong interkontinentális ballisztikus rakétát. Az áprilisban sikeresen tesztelt rakéta szilárd hajtóanyagot használ, így gyorsabban indítható, mint a folyékony üzemanyaggal működő rakéták. 

Két új drónt is bemutattak, az egyik hasonlít az amerikai légierő által használt elsődleges támadó csapásmérő drónra. Sojgu látogatására akkor került sor, amikor az a vád éri a két országot, hogy Phenjan fegyvereket szállít Oroszországnak, hogy azokat használni tudja az ukrajnai háborúban, 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Új szelek fújnak Brüsszelben: ilyen uniós csúcsot még sohasem láttak az EU-ban

Új szelek fújnak Brüsszelben: ilyen uniós csúcsot még sohasem láttak az EU-ban
Tovább a cikkhezchevron

bár ezt mindkét állam tagadja.

Az orosz honvédelmi miniszter a helyi állami média szerint az észak-koreai hadsereget a világ legerősebb fegyveres erejeként dicsérte. Sojgu átadott Kim Dzsong Unnak egy Vlagyimir Putyin orosz elnöktől aláírt levelet. A kínai delegáció szintén átadta Kimnek Hszi Csin-ping személyes levelét. Kim azt mondta, a koreai nép soha nem fogja elfelejteni, hogy a Kínai Népi Önkéntesek bátor katonái vért ontottak a háborús győzelemért.

Nyitókép: KCNA

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
miles1
2023. július 27. 20:03
Kim fogyott legalább negyven kilót tavaly óta....
Válasz erre
0
0
Sany Xepi
2023. július 27. 15:30
🔷A NATO-nak fáj is feje a koreai diktatúra fegyverfejlesztései miatt. Földrajzilag és szankciókkal és tárgyalásokkal sem tud semmit ellene tenni. Azért lehet tippelni ki mellé fog állni fegyverarzenáljával, ha a háború eszkalálódik
Válasz erre
3
0
gyaloggos
2023. július 27. 14:58
A ZAJLÓ háború szempontjából OROSZORSZÁG számára nagyon komoly lehetőség Észak-Korea haditechnika, lőszergyártás szempontjából. AKÁR barter formájában is, Fegyver, technika lőszer gabonáért , élelmiszerért.
Válasz erre
3
1
remi
2023. július 27. 14:44
Már csak az a kérdés, hogy ezeket a drónokat kimdzsong kapta/vette/lopta/másolta a kínaiaktól, mert az, hogy (főleg a nagyobbik) pontosan micsodák ezek az elég jól látható a videón. https://twitter.com/Roberto05246129/status/1684536900449714176
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!