Miközben a belga kormány súlyos gyermekjogi mulasztásokkal kénytelen megküzdeni a bevándorláspárti politikájának köszönhetően, addig a Szövetségi Parlament épp Magyarország megbüntetésének nemzetközi előkészítésén fáradozik.
Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzőjének írása
***
Konzervatív körökben már a tavalyi országgyűlési választásokkal egybekötött gyermekvédelmi népszavazást megelőző hetekben és hónapokban is számtalan óva intő vélemény, illetve publicisztika jelent meg azzal kapcsolatban, hogy egy egész Európa számára jelzés értékkel bíró, s a nemzeti oldalt felhatalmazó eredmény komoly nemzetközi hullámokat gerjeszthet. Érdekes módon ezek a vészjósló okfejtések nemcsak a Brüsszellel való politikai csatározás elmélyülésének veszélyeire figyelmeztettek,
hanem azokra a diplomáciai ütközetekre is, amelyeket egyes barátságtalan tagállamok a nemzetközi nyomás fokozásának érdekében kezdeményezhetnek.
Mondani sem kell, ahogyan azt a magyar politika szálán az elmúlt évtizedben oly gyakran megtapasztalhattuk, az említett prognózisokkal összefüggésben mind az itthoni, mind pedig a globális baloldal szereplői cinikus módon, kifejezetten szkeptikusan nyilatkoztak, mely által céljuk világossá vált:
ismételten megpróbálták a nemzeti oldalra rásütni a „képzelt ellenséggel harcoló”, „paranoid” billogot.
Csakhogy – a progresszív kritikusok állításai ellenére – a tavalyi, gyermekvédelmi kezdeményezést rekordarányban megerősítő referendum után a hazánkkal kapcsolatos nemzetközi folyamatok egy magasabb fokozatra kapcsolva, szinte pontról-pontra visszaigazolták azokat a félelmeket, amelyek Magyarország e témában lévő szuverenitása kapcsán születtek.
Ennek folyományaként egyrészt az Európai Bizottság a már egy éve hazánk ellen zajló kötelezettségszegési eljárást példátlan elszántsággal bírósági szakaszba léptette annak érdekében, hogy az ezzel kapcsolatos peranyag mihamarabb az Európai Bíróság asztalára kerüljön, másrészt – szintén a korábbi félelmek érvényességét alátámasztva –
összesen tizenöt tagállam jelezte önként, hogy diplomáciai erőforrásaik egyrészét arra használja fel, hogy csatlakozzon a Magyarország elleni európai perhez.
S miközben az említett tagállamok sok esetben tájékozatlanságból fakadó tiltakozása túl nagy meglepetést nem okozott ebben a kérdésben, mégis akadt egyetlen olyan ország, amely Európa józanabbik felének a figyelmét a politikai kettős mérce alkalmazásának eklatáns példáján keresztül hívta fel magára.
Ugyanis Belgium nemrégiben úgy fogadott el a saját országgyűlésében egy Magyarországot támadó és a magyar gyermekvédelmi törvényt elítélő, emberi jogi felütésű nyilatkozatot, hogy közben kifejezetten a gyermekvédelemmel összefüggésben,
több mint egy évtizede megoldatlan ügyek tömkelege halmozódott fel a belga belügyminisztérium, illetve a rendőrség rendszerében.
Mint az a parlamenti jegyzőkönyvekből kiderül, a Szövetségi Parlament külügyi bizottsága egy állásfoglalási indítvány keretében arra szólította fel az ország kormányát, hogy az a Magyarországon a gyermekvédelmi törvény miatti diszkriminatív és szabadságjogokat veszélyeztető gyakorlat miatt kezdeményezzen nemzetközi eljárást. Az állásfoglalás szerint ebben az Európai Unió Bírósága, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) is illetékes lehet, ennél fogva ezen intézmények bevonása is javasolt.
Azonban a Magyarországgal kapcsolatos belga politikusok aggodalmának őszinteségét jócskán beárnyékolja az a tény, hogy a belga rendőrség által közzétett statisztikák szerint, több mint egy évtizede megoldatlan problémát jelent a kifejezetten a kiskorúak sérelmére elkövetett kényszerházasságok és törvénytelen gyermekházasságok megkötésének kérdésköre –
mindez pedig valódi gyermek- és emberi jogi kérdéseket vet fel, amelyek nemcsak a belga hatóságok, hanem a törvényhozás lelkiismeretén száradnak.
Hogy e kihívás pontosan milyen mértékben érinti Belgiumot, azt hűen érzékeltetik azok a számadatok, amelyeket minden évben az erre szakosodott rendvédelmi szervek publikálnak. Ezek szerint egy tízéves intervallumban, 2011 és 2021 között több mint 160 (!) kényszerházasságot regisztráltak a hatóságok, amelyek kapcsán a legtöbb sajtóanyag hangsúlyozza: ennél bizonyosan több, akár háromszor ennyi törvénytelen és erőszakon alapuló, gyermeket érintő házasság köttethetett meg az országban,
ám kulturális okoknál fogva ezek sajnálatos módon rejtve maradnak a hatóságok előtt.
Ám nemcsak ezek a riasztó számadatok támasztják alá a belga intézményrendszer e kérdésben mutatott eszköztelenségét, hanem példának okáért annak a 15 éves szír lánynak az esete is, aki néhány évvel ezelőtt a szakszerűtlen állami beavatkozás miatt éhségsztrájkba kezdett annak érdekében, hogy a törvénytelen házastársától ne választhassák el.
Ám, ha a belga parlament hazánkat elítélő állásfoglalását európai fénytörésen keresztül vizsgáljuk, a kettős mérce gyakorlatáról alkotott gyanúnk csak tovább fokozódik. Ugyanis a határozat szerint e kérdésben Belgium azt feltételezi, hogy az Európai Unió Bírósága, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága lehet illetékes annak ellenére, hogy a laza nyugati migrációs politikájuk okán számos, más európai tagállamban szintén hasonló gyermekjogi mulasztások sejlenek fel.
A teljesség igénye nélkül
ott van Németország esete, ahol csak 2019-ben több mint 800 kényszerházasságot regisztráltak,
Hollandiában éves szinten mintegy 250 ilyen esetről szereznek tudomást a hatóságok, de Svédországban, Dániában és Franciaországban is állandó próbatételt jelentenek az efféle ügyek az aktuális kormányok számára.
Mindezek ellenére a belga politikusok többsége úgy véli, hogy szemben a magyar gyermekvédelmi törvénnyel, ezek a Belgiumon belüli, illetve más tagállamokban tendenciózusan előforduló kihívások nem igényelnek sem parlamenti állásfoglalást, sem pedig az EJEB vagy más európai intézmény által indított eljárást, valamint felülvizsgálatot. A kérdés csupán az, hogy a jövőre esedékes és minden bizonnyal sorsdöntőnek ígérkező európai parlamenti választásokon kontinensünk racionálisabban gondolkodó része fel tudja-e majd idézni az efféle politikai túlkapásokat, s ha igen, megfelelő döntést tud-e majd hozni akkor, amikor az urnák elé kell járulnia, mellyel végre előmozdíthatja a várva-várt európai átrendeződést.
Nyitókép forrása: Indraneel Chowdhury / NurPhoto / AFP
Rodrigo Ballester, az MCC Európai Tanulmányok Műhelyének vezetője szerint „ami most történik, az olyan, mintha elkoboznák a nemzeti hatásköröket az európai értékekre való hivatkozással”.
Végül sikerült megfékezni a támadókat.
Sérelmezik: diszkriminatív a házelnök teremfoglalási gyakorlata.
Még a szponzor is tombol a történtek után.
Alex Consani a díjátadón külön köszönetet mondott azoknak, akik előtte jártak, többek között a fekete transz nőknek.
„Már nem gyerek” – mondta róla a Crystal Palace menedzsere.
A civil szervezet úgy véli nem igaz, hogy az EU tagállami hatásköröket kíván elvonni Magyarországtól, és ezzel korlátozni kívánja a kormány mozgásterét.
Rodrigo Ballester szerint most dől el, hogy az EU olyan klub lett-e, ahol előírás a liberalizmus, és többé senki sem lehet konzervatív.
