Financial Times: taktikát váltottak az ukránok, annyi NATO-felszerelést vesztettek
2023. július 28. 10:03
Az ellentámadás kezdeti sikertelensége után az ukránok a páncélosok helyett a tüzérséget kezdték el bevetni – írja a lap.
2023. július 28. 10:03
3 p
0
27
69
Mentés
A június 4-e óta tartó ellentámadás során az ukrán fél eddig a NATO által biztosított felszerelés közel egyötödét veszítette el a harcokban. Az ország katonai vezetése most jutott el arra a pontra, hogy elismerték, a siker érdekében meg kell változtatni a haditervet. Míg eddig a páncélos járművekkel próbáltak áttörni az orosz aknamezőkön, az új taktika szerint nehéz tüzérségi támadásokat indítanak az orosz védelmi állások ellen, így készítve elő az utat a gyalogság számára.
A tüzérség M270 MLRS rakéta-sorozatvető rendszerekkel, tarackokkal és az amerikaiaktól kapott kazettás bombákkal törnek utat a gyalogsági csapatok számára, amelyek módszeresen haladnak előre az 1000 kilométer hosszú frontvonal egy-egy kiválasztott szakaszán.
Kilőjük az ellenséget, hogy a katonáink előre tudjanak nyomulni. Előkészítjük a terepet, így a csapataink minimális veszteséget szenvednek csak el”
– nyilatkozta a Financial Timesnak az ukrán tüzérség egyik katonája az új haditervről.
Bár a váltás rövidtávon valóban csökkentette az ukránok veszteségeit,
a nyugati szövetségeseknek kétségeik vannak azt illetően, hogy hosszútávon fenntartható lesz-e ez a fárasztó stratégia, vagy sikerül-e olyan katonai eredményeket elérni, ami Oroszországot tárgyalóasztalhoz kényszerítené.
Az ukránok abban bíznak, hogy az új haditervvel olyan réseket sikerül ütniük az orosz védelmi falon, amelyeken áthatolva a páncélosok komoly eredményt érhetnek el. Volodimir Zelenszkij, ukrán elnök szerdán pozitívan értékelte az ukrán csapatok legfrissebb eredményeit. Szűkszavúan csak annyit nyilatkozott: „nagyon jó eredményeket sikerült elérni a fronton”.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint véget ér a neoliberális elvek mentén felépült poszthidegháborús világrendszer, és helyét egy új, szuverenitáson alapuló világ fogja átvenni.
Az amerikaiak kiszállnának a béketárgyalásokból, nem lesz tűzszünet a győzelem napi katonai parádé alatt. Az Európai Bizottság megtiltaná az orosz energiahordozók beszerzését.
A többit hagyjuk az ezredforduló magyar történelmét feltáró elemzésekre.
p
1
0
4
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 69 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dixtroy
2023. július 29. 16:11
Olyan sikert akarnak elérni az ukránok, ami az oroszokat tárgyalóasztalhoz kényszeríti. De hiszen az oroszok már most készek tárgyalni, nem kell őket kényszeríteni.. ha a hazudozást abbahagynák, akkor a valóságban azt akarnák mondani, hogy olyan sikereket akarnak elérni, amitől az oroszok feladnak mindent és hazamennek. Csak hát ez se nem reális, se nem jóemberkedő kijelentés.
Okos náci ukránok: hány katonatok maradt meg? ....szegények, kényszerből harcolnak és hullnak el...és ezek itt sirankoznak az elvesztett hadi technika miatt..
Nagyon szanalmas és megbocsáthatatlan.
"Míg eddig a páncélos járművekkel próbáltak áttörni az orosz aknamezőkön, az új taktika szerint nehéz tüzérségi támadásokat indítanak az orosz védelmi állások ellen, így készítve elő az utat a gyalogság számára."
Aha. S ettől hogyan jut át a gyalogság az aknamezőn? Nézni is rossz a szerencsétleneket. Az akna sokszor nem öl "csak" a lábát szakítja le a katonának. Aztán fetrenghet a mezőn, mert ha esetleg segítenének neki a bajtársai, akkor ők is felrobbannak és ők is láb vagy élet nélkül maradnak.