Egy szegednyi lakos tűnt el Olaszországból tavaly

2023. július 11. 18:05

A koronavírus-járvány okozta 2020-as és a 2021-es népességfogyást követően ismét nőtt az Európai Unió lakossága.

2023. július 11. 18:05

A koronavírus-járvány okozta 2020-as és a 2021-es népességfogyást követően ismét nőtt az Európai Unió lakossága, tavaly és idén összesen 1,7 millió fővel – olvasható az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) kedden közzétett felmérésében.

Az adatok szerint az EU összlakossága jelenleg 448,4 millió fő. A megfigyelt népességbővülés nagyrészt a harmadik országbeli migránsok járvány utáni és 

 

az ukrajnai menekültek háború utáni beáramlásának tulajdonítható. 

 

Hosszabb időszakra visszatekintve az EU népessége az 1960-as 354,5 millióról 2023. január 1-jén mért adatok szerint 448,4 millióra nőtt, ami 93,9 millióval több lakost jelent. A növekedés üteme azonban az elmúlt évtizedekben lelassult: például a 2005-2022 közötti időszakban az EU népessége évente átlagosan 0,8 millió, míg az 1960-as években 3,0 millió fővel nőtt. A koronavírus-járvány alatt a népesség körülbelül 800 ezer fővel csökkent.

Miközben az EU teljes népessége 2022-ben növekedett, nem minden tagállamban volt megfigyelhető népességnövekedés. Hét tagországban népességfogyás volt tapasztalható, a legnagyobb mértékben Olaszországban, ahol mintegy 180 ezer fővel csökkent a lakosság száma. A többi húsz tagországban azonban bővült a lakosság, Németországban például történelmi csúcsra, 84 millió fölé emelkedett a népesség, 1,2 millió fővel haladva meg az egy évvel korábbi szintet.

(MTI)

***

Kép: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jetta84-2
2023. július 11. 19:11
Ergo az EU teljes 1,7 millió növekményéből 1,2 milliót Németország fedezett, gratula neki ..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!