Ez Ukrajna B-terve: Kijevben már arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri a választásokat

Magyar Péter ukrán kémként azonosított szimpatizánsának „biztos információja” van arról, mit fognak tenni. És ezt egy podcastban el is mondta.

Az amerikai elnök szerint Ukrajnának még sok dolgot kell rendeznie a csatlakozás előtt.

A CNN készített exkluzív interjút Joe Bidennel, amelyben az amerikai elnök meglepő kijelentést tett. Azt mondta, Ukrajna még nem áll készen a NATO-csatlakozásra, először véget kell érnie az Oroszország elleni háborúnak.
Ugyanakkor a riporter kérdésére elmondta, bár még korai Kijev NATO-csatlakozásáról beszélni, az USA és a NATO-tagállamok továbbra is fegyveres támogatást nyújtanak Zelenszkijéknek az Oroszország elleni harcban.

Biden hamarosan Európába látogat, ahol többek között részt vesz a Litvániában esedékes NATO-csúcstalálkozón is, ahol az ukrajnai háború, és az ország NATO-csatlakozása lesz az egyik fő téma.
„Véleményem szerint a NATO-ban nincs egyetértés azzal kapcsolatban, hogy Ukrajnát be kell-e venni a NATO-ba most, ebben a pillanatban, egy háború közepette” – mondta Biden, majd magyarázatképp hozzátette – „Ha így tennénk, akkor és komolyan gondolom, amit mondok – eltökéltek lennénk, hogy a NATO tagországok minden centiméternyi területét belevonjuk a háborúba. Ebben az esetben mindannyian háborúban állnánk Oroszországgal”.
Hozzátette, a háborús helyzet mellett több más kérdést is rendezni kell Ukrajnában a csatlakozás előtt, többek között a demokrácia helyzetét.
Nyitókép: OLIVIER DOULIERY / AFP