Áthajtott a klímaaktivistákon a sofőr, már három cég ajánlott neki állást

2023. július 18. 15:46

A teherautó altatógázt szállított németországi kórházakba, így akár műtétek, emberi életek is veszélybe kerülhettek volna a késlekedés miatt.

2023. július 18. 15:46
null

„Ügyfelem nagyon sajnálja a történteket” – üzente meg annak a kamionsofőrnek az ügyvédje, aki minap úgy feldühítette magát, hogy nekihajtott a járművét akadályozó klímaaktivistáknak. A Bild azt írja: 41 éves férfi azt is elismerte, hogy „baja eshetett volna valakinek”, és hogy túlreagálta az esetet, ugyanakkor megértést kért. A klímaaktivistának amúgy nem esett baja.

A kaminsofőr egy francia vállalattól szállít altatógázt különböző német kórházakba, ami azt jelenti, hogy a késlekedés akár emberéletekbe is kerülhetett volna. 

A sofőr jogosítványát bevonták, ami ügyvéd elmondása szerint eltúlzott és jogtalan, legfeljebb könnyű testi sértés kísérletével vádolható, amiért enyhe pénzbüntetés jár. Védőjének tájékoztatása szerint már csak azért is fontos lenne, hogy mielőbb visszakapja jogosítványát, mert legkevesebb három vállalat már azonnal munkát is ajánlott neki.

Nyitókép: Twitter-képernyőfotó

 

 

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
august
2023. július 20. 21:28
Miközben itt a klímaaktivisták szórakoznak az úttesten, hitelen eszembejutott a számomra legdöbbenetesebb kép az Ukrán-Orosz háborúról, ahol az oroszok egy frissen elfoglalt város bevezető útján videóztak a sárral vastagon bevont úttesten nehézjárművekkel-tankokkal letaposva, egyszer csak föltűnz egy rohamsisak, majd egy emberi kéz is.. Ennyi látszott ki az egykori katonából.
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. július 19. 21:59
Múltkor egy terhes nő meghalt mert nem ért ki a mentő időben, elvérzett a karambol során. Na, és?...ez a cél! Írtják a fehér őslakosokat. Nekünk nem is kell legyőznünk benneteket.
koronaszepe
2023. július 19. 20:02
A sofőr idegbeteg, nincs olyan mentális állapotban, hogy 40 tonnás kamiont vezessen. Jogsit bevonni,pszichológiai kivizsgálást haladéktalanul megkezdeni. Ön és közveszélyes.
Interista
2023. július 19. 17:22
tanulatlan suttyók elzárják az utat a dolgozó ember elől. szép jövő elé nézünk. ezek is csak bégetni tudnak, gondolkodni nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!