Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



A korábbi 130-szoros válogatott hálóőrt egy horvátországi intenzív osztályon ápolják.

A De Telegraaf szerint pénteken agyvérzést kapott és kórházba került a korábbi 130-szoros holland válogatott kapus, Edwin van der Sar. Az egykori legendás labdarúgó Horvátországban nyaralt, amikor elvesztette az eszméletét. Ezt követően helikopterrel szállították kórházba, azóta az intenzív osztályon kezelik.
A cikkben azt írják, az első 24 óra döntő fontosságú az ilyen esetekben.
A portálon azt is megemlítik: kevesebb mint hat héttel ezelőtt Van der Sar meghozta a döntést, és június 1-jével lemondott az Ajaxnál betöltött vezérigazgatói tisztségéről. A korábbi válogatott játékos május 30-án azt mondta, hogy teljesen elfáradt, miután hónapokon keresztül rengeteg kritikát kapott.

Most úgy érzem, szükségem van arra, hogy eltávolodjak, kikapcsolódjak és más dolgokkal foglalkozzak”
– mondta a nyaralás elött Van der Sar.
Nyitókép: Twitter
