Szép kis látlelet: a békemisszión gúnyolódik a brüsszeli lap
Egyszerű konzekvenciát vont le a Politico.
Az egyenruhás ügyvédje szerint ügyfele „a törvényeknek megfelelően” sütötte el a fegyverét.
Kedden, Párizs Nanterre nevű elővárosában egy közúti ellenőrzést végző francia rendőr intézkedés közben lelőtt egy 17 éves fiatalt a városban. A fiatal életét kioltó rendőrt kihallgatása után előzetes letartóztatásba helyezték, mivel az ügyészség szerint a buszsávban autót vezető fiú igazoltatásakor nem volt jogos a fegyverhasználat. A megölt fiú emlékére csütörtök délután rendezett meneten rendőrségi források szerint 6200-an vettek részt Nanterre-ben.
miután a felvonulók egy része randalírozni kezdett, barikádokat emelt, pirotechnikai eszközöket gyújtott, majd autókat borogatott és gyújtott fel, miközben a rendőrség könnygázzal oszlatta a tömeget.
Élisabeth Borne, a francia miniszterelnök azt mondta, hogy megérti a tinédzser halálát követő érzelemkitörést, de elítélte a zavargásokat.
Semmi sem igazolja az erőszakot, ami történt”
– mondta. A meggyilkolt Nahel ügyvédje, Yassine Bouzrou a BBC World Service Newshour című műsorában úgy fogalmazott: „Olyan jog- és igazságszolgáltatási rendszerünk van, amely védi a rendőröket, és ez a büntetlenség kultúráját teremti meg Franciaországban”. A BBC szerint Nahel édesanyja is nyilatkozott már a médiának gyermeke haláláról, ő azt mondta, hogy nem általában a rendőrséget vagy a rendszert hibáztatja a gyilkosságért,
A gyilkossággal vádolt rendőr is megszólalt az esetről, állítása szerint azért lőtt, mert úgy érezte, hogy az élete veszélyben van. Ügyvédje az RTL francia rádióállomásnak azt mondta, hogy ügyfele „a törvényeknek megfelelően” sütötte el a fegyverét.
Nyitókép: Amaury Cornu / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP