„Ma a világ látta, hogy Oroszország vezetői nem irányítanak semmit. Egyáltalán semmit. Csak a teljes káosz” – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat éjszakai videóbeszédében a Wagner-lázadásra utalva, és arra kérte Ukrajna szövetségeseit, hogy küldjenek még több fegyvert Kijevbe.
A Wagner-lázadás 23 éve a legnagyobb belső kihívást jelentette Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, és globálisan is aggodalmakat okozott. „Minden káosz az ellenséges vonalak mögött nekünk dolgozik” – jelentette ki Dimitro Kuleba ukrán külügyminiszter az Ukrinform ukrán hírügynökség szerint. Kuleba hozzáfűzte, hogy még korai lenne a történtek Ukrajnával kapcsolatos következményeiről beszélni. Ugyanakkor még szombaton telefonon beszélt amerikai kollégájával, Antony Blinkennel, s ezt követően az amerikai külügyminisztérium közölte, hogy