Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Ezzel elkerülik az ország fizetésképtelenségét.

Az amerikai szenátus csütörtökön elfogadta a Joe Biden elnök által támogatott kétpárti törvényt, amely
Az adósságplafon megemeléséről a képviselőház már korábban elfogadott egy törvényt, ami lehetővé tenne újabb 1500 milliárd dollár hitel felvételét az állam számára.

A szenátus 63-36 arányban szavazta meg a képviselőház által szerdán elfogadott törvényjavaslatot, miközben a törvényhozók versenyt futottak az idővel a demokraták és a republikánusok közötti hónapok óta tartó pártpolitikai vitákat követően. A pénzügyminisztérium előzőleg arra figyelmeztetett, hogy június 5-én nem lesz képes kifizetni az összes számláját, ha a kongresszus addig nem lép
Joe Biden amerikai elnök dicsérte, hogy a törvényhozás időben cselekedett.
– mondta. Hozzátette, hogy a lehető leghamarabb aláírja a megállapodást.
A végső szavazás előtt a szenátorok közel egy tucat módosító indítványt tettek – a hétfői sürgető június 5-i határidőre való tekintettel azonban a késő éjszakai ülésen mindet elutasították.
Ezzel a jogszabállyal 2025. január 1-jéig felfüggesztik a szövetségi hitelfelvétel törvényi korlátozását. A legtöbb más fejlett országgal ellentétben az Egyesült Államok korlátozza a kormány által felvehető adósság összegét, függetlenül a törvényhozás által elkülönített kiadásoktól.
Schumer és republikánus kollégája, Mitch McConnell betartotta ígéretét, hogy mindent megtesznek a Biden és Kevin McCarthy republikánus házelnök által tárgyalt törvényjavaslat felgyorsítása érdekében.
(MTI)
Nyitókép: Pixabay.