Vucic: Több megállapodás született Magyarország és Szerbia között

2023. június 20. 13:57

A szerb államfő közölte: Budapest és Belgrád kapcsolatai történelmi maximumon vannak.

2023. június 20. 13:57
null

Tizenkét megállapodás született Magyarország és Szerbia között, amelyek könnyebbé teszik majd a magyarok és a szerbek életét is – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök kedden Palicson, ahol megalakult a Magyar-Szerb Stratégiai Együttműködési Tanács.

A szerb államfő közölte:

Budapest és Belgrád kapcsolatai történelmi maximumon vannak,

és ez vonatkozik a politikai és a gazdasági kapcsolatokra, de az emberek közötti viszonyra is. „Magyarország ma Szerbia ötödik külkereskedelmi partnere, tíz év alatt megötszöröződött a kereskedelmi forgalom” – húzta alá.

Aleksandar Vucic felhívta a figyelmet arra, hogy a védelemre és a biztonságra vonatkozó megállapodásokat is aláírtak. Mint mondta: Magyarország tagja a NATO-nak, Szerbia pedig őrzi semlegességét, de az együttműködés elérte azt a szintet, hogy ez nem akadály, és így is sikeres lehet a védelmi kooperáció. „Meg kell őrizni a függetlenségünket és a biztonságunkat, és arról is beszéltünk, hogyan tudnánk mindkét országot előmozdítani ezen a területen” – tette hozzá.

(MTI)

***

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2023. június 20. 18:06
a kurva migriket azért összegyűjthetnék az országukban...
Brandon the great Negro
2023. június 20. 16:33
Két olyan nemzet van Európában amit ütöttek vágtak és mindig felállt a földről.
lazio154
2023. június 20. 16:23
A legfontosabb kérdésben nem sikerült megállapodni! A fogolyszabadító Orbán kérte, hogy Vucictól, hogy engedje szabadon a két felfegyverzetten elfogott koszovói rendőrt. A Szerb elnök úgy vélte, ez nagyon nehéz kérés. Kiril pátriárkával ellentétben Ő nem tartozik ellentételezéssel Magyarországnak!
Coupdetat
2023. június 20. 15:14
... dehogy van elszigetelve Kistérségi Putyinunk ... alighogy hazajött Albániából, a világ másik igen fontos országába, a mindenki által méltán irigyelt Szerbiába ment ... oda aminek az iparát és mezőgazdaságát a naprendszeren kívül is irigylik, amelyik ország példa értékűen bánik a tengereivel, ahol az atomtechnológia soha nem tátott magasságokba tör. -------------------------------------------------------------------------- " Kijött a Eurostat legfrissebb inflációs jelentése, mely szerint a magyarországi áremelkedés éves viszonylatban 25,6%-os, alig csökkent. Az élelmiszer-infláció eközben 45%-os. A magyar adat továbbra is Európa-rekorder. Másfélszerese az utánunk jövő Lettországénak. Szokásos viszonyítási alapok közül a cseh infláció 16, a lengyel 15, a szlovák 14%-os. A román csak 12, az osztrák 9. Az uniós átlag 8%, kevesebb mint harmada a magyarnak. A belga-holland adat 4, a spanyol alig 3%. A hanyatló nyugat. Valahogy csak bennünket sújt a "szankciós infláció". Az adatokat a jegybak olyan kedvezőnek(!) találta, hogy Virág Barnabás alelnök belengette, hogy az MNB Monetáris Tanácsa már a jövő keddi ülésén csökkentheti a 18%-os irányadó kamatlábat. A hírre természetesen azonnal bedőlt a forint, és órák alatt elbukta az utóbbi 2 hét erősödését."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!