Véget ért a hajtóvadászat – elkapták a párja meggyilkolásával gyanúsított magyar férfit

A gyilkosságnak az áldozat barátnője is a szemtanúja volt.

Eddig kilenc embert tartóztattak le.
Emberölés miatt nyomoznak egy francia rendőr ellen, aki halálos lövést adott le egy 17 éves fiúra Párizs Nanterre nevű külvárosában, miután az nem tett eleget az autója megállítására vonatkozó felszólításnak – közölte a helyi ügyészség a Guardian cikke szerint.
A rendőr rálőtt a fiúra, aki később belehalt sérüléseibe”
– közölte kedden a nanterre-i ügyészség. Az eset után egyes csoportok barikádokat és szemeteseket gyújtottak fel, szétvertek egy buszmegállót, és petárdákat dobáltak a rendőrök felé, akik könnygázzal és diszperziós gránátokkal válaszoltak.
Miután tavaly rekordszámú, 13 halálos áldozatot követeltek Franciaországban a közlekedési ellenőrzés során leadott rendőrségi lövések, 2023-ban ez volt a második ilyen körülmények között történt halálos kimenetelű incidens – olvasható a portálon.
Nyitókép: Zakaria ABDELKAFI / AFP