A muszlimok elsöprő többsége nem követ el semmiféle terrorcselekményt
Ahogy az AfD-szimpatizánsok hasonlóan elsöprő többsége sem.
A vallási indíttatású terrorcselekmények 405 emberéletet követeltek és 2684 sebesülését okozták. A merényletek 64 százaléka az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető.
Összesen 105 iszlamista támadás történt Európában 2014 és 2022 között – derült ki a szélsőségek kutatásával foglalkozó osztrák Scenor kutatóközpont hétfőn ismertetett tanulmányából.
A vallási indíttatású terrorcselekmények 405 emberéletet követeltek és 2684 sebesülését okozták.
egynek az elkövetőjeként az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) szervezet jelentkezett, míg a többit nem lehetett meghatározott szélsőséges szervezethez kötni. Az ilyen jellegű merényletek által különösen érintettek voltak azok az országok, amelyek „jól látható módon kivették részüket” a nemzetközi terrorellenes koalíció erőfeszítéseiből a Közel-Keleten, így például Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és Belgium – állapította meg kutatóközpont.
Az elkövetők a támadások több mint felénél kést használtak, a többi esetben járművekkel hajtottak tömegbe, lőfegyvert, vagy robbanószert vetettek be. A tettesek 42,9 százaléka büntetett előéletű volt, 10 százalékukat pedig terrorista bűncselekmények miatt ítélték el már korábban. A bécsi székhelyű szervezet szerint a vizsgált időszakban 133 tettest azonosítottak 29 országból. A merényletek 11 százalékát terrorsejtek követték el, a fennmaradó 89 százaléknak pedig magányos elkövetője volt. A terrorcselekmények csaknem fele Franciaországban történt. Németország a második (18,1 százalék), Nagy-Britannia a harmadik (10,5 százalék), Belgium pedig a negyedik (6,7 százalék) helyen áll a statisztikában.
(MTI)
***
Kép: MTI/EPA-KEYSTONE