Már kilencmillió felett Ausztria lélekszáma és nem az újszülöttek miatt

2023. június 01. 18:36

„A népesség kizárólag a nemzetközi bevándorlás hatására növekedett” – hangsúlyozta az osztrák statisztikai hivatal főigazgatója.

2023. június 01. 18:36
null

Ausztria lakossága kilencmillió fő fölé emelkedett tavaly a külföldiek bevándorlása következtében – közölte csütörtökön az osztrák statisztikai hivatal. A tájékoztatás szerint 2022-ben csaknem 137 ezerrel emelkedett Ausztria lélekszáma,

ami meghaladja a 2015-ös menekültügyi válság csúcsán mért értéket is.    

A tavalyi – második világháború vége óta nem tapasztalt – 1,4 százalékos népességnövekedésben a legnagyobb szerepet az Ukrajnából érkezett menekültek játszották 67 ezer fővel, második helyen a szíriai állampolgárok voltak több mint 14 ezer fővel, míg a harmadik helyen csaknem kilencezer bevándorlóval a németek.    

Közel százezer magyar él Ausztriában

Az idei év elejével a hivatalos statisztika szerint Ausztriának 9,1 millió lakója volt. Bontásban a legnagyobb külföldi népességcsoportot a németek alkotják 225 ezer fővel, ami az összlakosság csaknem 2,5 százaléka. Hivatalos adatok szerint 2023. január elsején 99 679 magyar élt Ausztriában. 

A bevándorlás hiányában az osztrák lakosság csökkent volna,

ugyanis tavaly 10 705-tel többen haltak meg az országban, mint ahány gyermek született. „A népesség kizárólag a nemzetközi bevándorlás hatására növekedett” – hangsúlyozta Tobias Thomas, a statisztikai hivatal főigazgatója.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LancelotDuLac
2023. június 05. 23:35
ez van amikor több száz embercsempészt engednek szabadon csak úgy a szomszédban Magyarországon!
BAJA
2023. június 05. 18:58
mosmaj jó lesz, van aki a tébét fizesse
csulak
2023. június 02. 12:49
micsoda Aldas ez a migracio ! na, meg fogadjatok be labancok egy par szazezret es a jovotoket el is inteztetek, orokre ! azt is irjatok meg ,hogy Becsben az iskolakban mar alig van osztrak !
Anyádcsipája
2023. június 02. 12:04
" „A népesség kizárólag a nemzetközi bevándorlás hatására növekedett” – hangsúlyozta Tobias Thomas, a statisztikai hivatal főigazgatója." -- ...és amit kihagyott a kedves labanc, az pedig annyi, hogy így rengeteg új sebész, tudományos kutató, professzor állhatott munkába Ausztriában. A bevándorlók teljes foglalkoztatottsága fellendítette Ausztria GDP-jét. Ezért örömmel várnak újabb szír, afgán, vagy akár afrikai menekülteket is, mert az integráció felettébb sikeres volt. ;)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!