A migrációs aduász
A kampányt és a választás eredményét az is befolyásolhatja, hogy néhány héten belül döntés születhet a migrációs kvótáról szóló népszavazásról, amivel a Jog és Igazságosság újra erős témát és momentumot szerezne magának. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy mikor lesz az illegális bevándorlók kötelező uniós betelepítése kapcsán már belengetett népszavazás. Jarosław Kaczyński miniszterelnök-helyettes, a PiS elnöke a TVP Infón még semmi konkrétat nem mondott, de a politikus kiemelte, hogy a kormány célja az, hogy „a referendum ne legyen drága”.
Kaczyński kijelentette, hogy a migrációs paktum esete „arcátlanság” az uniós hatóságok részéről.
az uniós hatóságok részéről.A PiS elnöke kitért arra, hogy ez az eset már csak azért is felháborító, mert annak ellenére, hogy Varsó többezer ukrán menekültet fogadott be, jóval kevesebb pénzt kapott az ukrán menekültekért, míg az EU minden egyes elutasított migránsért 22 000 eurót számítana fel.
„Beszéltem erről a Szejmben, ez szemtelenség, egyenesen diszkrimináció” – mondta Kaczyński. A Szejm nemrég egy olyan határozatot fogadott el, amelyben ellenzi az illegális migránsokáthelyezését célzó uniós mechanizmust, és amely arra kötelezi a kormányt, hogy határozottan ellenezze a javaslatot. Kaczyński a Szejmben kijelentette: népszavazást kell kiírni a migránsok Európai Unión belüli áthelyezésének kérdésére vonatkozóan. „Ha csak ezért, de akkor is népszavazásra van szükség, hogy a lengyelek kimondhassák, méghozzá hangosan kimondhassák azt, hogy mi nem értünk egyet az ilyesmivel” – mondta a miniszterelnök-helyettes. Sajtóhírek szerint