Az Egyesült Államok mindenkinél többet költ atomfegyverekre

2023. június 12. 14:10

A nukleáris robbanófejek nagyjából 90 százalékát az Egyesült Államok és Oroszország birtokolja.

2023. június 12. 14:10
null

A Nemzetközi Kampány az Atomfegyverek Felszámolásáért (ICAN) nevű szervezet hétfőn közzétett adatai szerint 2022-ben is emelkedtek az atomfegyverek modernizálására és a nukleáris arzenálok bővítésére fordított kiadások.

A 2017-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett szervezet azt közölte, hogy a tavalyi már a harmadik olyan év volt, amelyben növekedtek ezek a kiadások: 82,9 milliárd dollárra rúgott az atomfegyverekre fordított összeg a kilenc, atomfegyverrel rendelkező országban, ami 3 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest.

Az ICAN számításai szerint ez azt jelenti, hogy percenként majdnem 160 ezer dollárt költöttek el tavaly atomfegyverekre, ebből az összegből egy éven keresztül lehetett volna biztosítani mintegy 1,3 milliárd ember ivóvíz-szolgáltatását.

A jelentés szerint az Egyesült Államok többet költött atomfegyverekre, mint a másik nyolc atomhatalom együttvéve,

összesen 43,7 milliárd dollárt.

Második helyen állt Kína 11,7 milliárd dollárral, Oroszország 9,6 milliárd dollárral, majd Nagy-Britannia, Franciaország, India, Izrael, Pakisztán és Észak-Korea következett a sorban. A legnagyobb arányban az indiai ráfordítás emelkedett: az előző évhez képest 21,8 százalékkal többet, 2,7 milliárd dollárt költöttek nukleáris fegyverekre.

A nukleáris robbanófejek nagyjából 90 százalékát az Egyesült Államok és Oroszország birtokolja.

Az atomfegyverek betiltásáért küzdő ICAN nemzetközi civil kezdeményezés, amely azt hangsúlyozza, milyen katasztrofális következményekkel járhat atomfegyver bevetése a Földön.

Fontos erőfeszítéseket tett az atomfegyverek globális és teljes betiltásáról szóló nemzetközi szerződés (TPNW) megkötéséért, amely 2021-ben lépett hatályba, viszont azok az országok nem csatlakoztak hozzá, amelyek nyíltan vagy feltételezhetően atomfegyverrel rendelkeznek.

(MTI)

***

 

A nyitókép illusztráció. Fotó: STF / AFP

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. június 12. 22:27
Nagyon gyerekes és naiv szervezet lehet az az ICAN.
salamonhihii
2023. június 12. 16:03
Lyézus ,ha ezt Orbán megtuggya ,töktöny lesz atombombaprogramunk ,atombombaügyi kormánybiztosunk,lehet vesz Kínától a vasút ,akkugyárak mellé atombombagyárat is..höhöö..Felcsútra valamék poronytnak höhöö..
letsgobrandon
2023. június 12. 15:58
Mert van miből! ... Ja!... nincs
káli
2023. június 12. 14:58
Úúúúúúú azta kigondolt a volna.........
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!