Pattanásig feszült a helyzet Koszovóban – rágyújtottak a puskaporos hordóra

Kohán Mátyás írása hetilapunkban

„Azoknak az országoknak, amelyek elismerték Koszovót azon ígérete jegyében, hogy többnemzetiségű és demokratikus társadalom építésén dolgozik majd, s évekig ügyködtek függetlenségének megerősítésén, történelmi és morális kötelezettségeik vannak az ott élő szerbekkel szemben. Jövőnk a határozottságukon múlik, a koszovói béke fennmaradása pedig cselekedeteik gyorsaságán. A történelem emlékezni fog az útra, melyen most elindulnak. Azt kérjük, legyenek számonkérhetők és hűek azon sokszínű, többnemzetiségű társadalmak demokratikus értékeihez, melyeken a nyugati civilizáció alapszik.” Így fordul a Nyugathoz – egészen konkrétan Németországhoz, Franciaországhoz, Olaszországhoz, az Európai Unióhoz, az Egyesült Királysághoz és az Egyesült Államokhoz – kiáltványában 160 koszovói szerb értelmiségi és politikai vezető, miután múlt héten ismét súlyos fegyveres konfliktus alakult ki a szerbek lakta Észak-Koszovóban.

Nem a szerbektől szokta meg a világ ezeket a szavakat, hiszen demokratikus értékekre, nyugati civilizációra, a többnemzetiségű államra és morális kötelezettségekre való hivatkozással éppen Koszovó szokta védeni a maga ügyét nyugaton. Most azonban olyan helyzet állt elő, amikor

– a helyzet ugyanis az, hogy a konfliktust az Albánia által is csak szőrmentén támogatott nacionalista koszovói vezetés provokálta ki.

Történt ugyanis, hogy Koszovó és Szerbia EU által közvetített békefolyamata során először a 2013-as brüsszeli egyezményben, aztán a 2023-as ohridi egyezményben is rögzítették a felek: Pristina „elköteleződik amellett, hogy megfelelő szintű önigazgatást biztosítson a Koszovóban élő szerb nemzetiségű közösségnek”. Az egyezmény rendelkezései szerint ez konkrétan azt jelentette volna, hogy a szerb többségű Észak-Mitrovica, Gračanica (Graçanicë), Klokot (Kllokot), Leposavić (Leposaviq), Novo Brdo (Novobërda), Parteš (Partesh), Ranilug (Ranillug), Štrpce (Shtërpca), Zubin Potok (Zubin Potoku) és Zvečan (Zveçan) településekből létrejön a szerb önkormányzatok szövetsége, egyfajta önigazgatási szerv.

Ez nem történt meg,

És ez nem is lehet máshogy, hiszen Albin Kurti miniszterelnök annak ígéretével jutott hatalomra, hogy véget vet a Belgráddal és a szerb nacionalistákkal szembeni „szervilitásnak”, és még véletlenül sem fogja teljesíteni az ország nemzetközi jogban rögzített kötelezettségét a szerb önigazgatás megteremtésére – hiába ez az egyetlen olyan követelés, amelyben még a Nyugat is támogatja Szerbiát. Valójában ez az egy dolog áll útjában a szerb–koszovói kapcsolatok normalizálódásának.

E filozófia mentén, a helyzet bármiféle rendezése nélkül tartották meg április 23-án az önkormányzati választást Észak-Koszovóban, ami ellen a Nyugat érdemlegesen nem tiltakozott. Az eredmény a papírforma szerint alakult: mivel a helyi szerbek pártja, a Szerb Lista önigazgatás hiányában bojkottálta a választást, a 45 000 választópolgárból mindössze 1567-en éltek szavazati jogukkal, azaz 3,47 százalékos volt a részvétel – még a helyi albánok zöme sem ment el voksolni.

Ezt az „acélos” felhatalmazást kapták azok az albán polgármesterek, akik a koszovói jog szerint innentől a koszovói szerb városokat vannak hivatva vezetni.

a szerb politikusok kivonultak az önkormányzatokból, és a szerb alkalmazottak is felmondtak. Az üres, közszolgáltatásokat nem nyújtó épületeknél a koszovói zászló kitűzését és a megválasztott albán polgármester székfoglalását rendőri erővel igyekezett lehetővé tenni a pristinai vezetés.

Lily Lynch Belgrádban élő Balkán-szakújságíró leírása szerint a konfliktus úgy kezdődött, hogy Zvečan önkormányzatának épülete előtt szerb tüntetők elállták két koszovói rend­őrautó útját. A NATO koszovói békefenntartó kontingense, a KFOR megkérte a szerbek egyik vezetőjét, hogy utasítsa a tüntetőket a rendőrautók átengedésére. Ő ezt megtette, de a tüntetők nem engedelmeskedtek, ezért a rendőrség erőszakot alkalmazott, a szerbek pedig visszatámadtak – s innen a konfliktus földrajzilag kiszélesedett egész Észak-Koszovó önkormányzati épületeire, súlyosságát tekintve pedig odáig fajult, hogy a rendőrség éleslőszert használt a szerbek, a szerbek pedig a KFOR ellen.

A KFOR múlt heti jelentésében

úgy fogalmazva, „improvizált robbanóeszközöktől” égéseket és töréseket szenvedtek, illetve néhányan lőtt sebet is kaptak. A magyar médiában terjedő híresztelésekkel ellentétben a helyi szerbek nem tudták, milyen nemzetiségű katonákkal harcolnak. Arról tehát, hogy szándékosan magyar katonákat lőtt volna bárki, szó sincs. A NATO az atrocitásokra válaszul 700 fővel növelte 4000 fős katonai jelenlétét.

Koszovó szerint a szerbek önkormányzati bojkottja mögött Belgrádból szervezett megfélemlítő kampány áll. Vjosa Osmani elnök szerint az utóbbi hónapokban a Wagner orosz magánhadsereg zsoldosai fegyvereket és egyenruhákat csempésztek Koszovóba, előkészítendő egy szerb támadást az ország ellen.

Osmani az Európai Politikai Közösség (EPC) Moldovában tartott csúcstalálkozóján úgy fogalmazott, hogy „a kihívás Szerbiá­ból érkezik, egy olyan országból, amely még mindig nem számolt el a múltjával”. Az államfő a sok jelentésváltozáson átesett jogállamiság-fogalom újabb kreatív értelmezését adva kijelentette, hogy „garantálnunk kell Koszovóban a jogállamiság helyreállását” – azaz a helyiek 3,47 százaléka által megválasztott polgármestereknek hivatalba kell lépniük –, és „meg kell értenünk, a fenyegetés abból származik, hogy Szerbia tagadja Koszovó mint szuverén állam létezését”. Szerbia szerinte „illegális struktúrákat” támogatva destabilizálja az országot, és ha Aleksandar Vučić szerb elnök békét akar, „be kell fejeznie a bűnbandák támogatását”.

de hangsúlyozta, hogy a helyzet politikai megoldására törekszik. Koszovótól – szintén az EPC-csúcson – azt követelte, hogy vonja ki az észak-koszovói „úgynevezett polgármestereket” hivatalukból.

A Nyugat meglepően egységesen reagált, és a megszokottól eltérően kifejezetten Koszovót bírálta a történtekért. Az Egyesült Államok, melynek Koszovó létezése és 101 országra kiterjedő, a vitatott államiságú területek közül kiemelkedően széles körű nemzetközi elismertsége köszönhető, szigorú szankciókat jelentett be. Mint azt Jeffrey Hovenier, az USA pris­tinai nagykövete bejelentette: kizárták Koszovót a Defender 23 balkáni nemzetközi hadgyakorlatból, és azt is deklarálta, hogy „felhagyunk minden arra irányuló erőfeszítésünkkel, hogy segítsünk Koszovónak elismertséget nyerni olyan államok körében, amelyek korábban nem ismerték el, illetve a nemzetközi szervezetekbe való integrációjának folyamatában is”. 

Követeléseket is megfogalmaztak az amerikaiak, jelesül azt, hogy vonják ki a rendőrséget Zubin Potok, Leposavić és Zvečan önkormányzati épületeiből.

A Szerbiával hagyományosan jó kapcsolatot ápoló Kína és Oroszország azonnal Szerbia oldalára állt, Mao Ning kínai külügyi szóvivő úgy fogalmazott, „támogatjuk Szerbia abbéli törekvését, hogy megvédje szuverenitását és területi integritását”. Az Európai Unió kezdetben elkötelezetlenül nyilatkozott, majd az amerikai szankciókat követően megtört a jég: a moldovai EPC-csúcson Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár is elítélte Pristinát a történtekért, és új választás kiírását kérte.

amiért nem tartották be a márciusban aláírt ohridi egyezményt. „Arra kértük a két felet, hogy a négy településen írjon ki új választást mihamarabb” – mondta Scholzcal közös nyilatkozatában Macron. A német kancellár pedig hozzátette, ez „minden érintettől bátorságot igényel, hiszen a politikai felelősség pozíciójából kell szerepet vállalniuk, biztosítandó azt, hogy a deeszkaláció sikerrel jár”.

A koszovói szerb értelmiségiek békekiáltványukban úgy fogalmaztak, követeléseiket a nyugati országokhoz intézik, mert „ők az egyedüli olyan szereplők, akik képesek fenntartani a békét Koszovóban és nyomást gyakorolni Albin Kurti kormányára”. Követeléseik nagyrészt megegyeznek a 2013-as és 2023-as normalizációs szerződésekben foglaltakkal, amelyeket Koszovó is aláírt: a megoldást abban látják, hogy Pristina vonja vissza különleges rendőrségi erőit Észak-Koszovóból, a demokratikus legitimációval nem bíró albán polgármesterek hagyják el az önkormányzati épületeket, a KFOR és az Európai Unió Koszovói Jogállamisági Missziója (EULEX) biztosítsa azt, hogy az észak-koszovói rendőrség kötelékébe visszatérhessenek a szerbek, Koszovó garantálja a koszovói szerb ortodox egyház önigazgatását, hozza létre a szerb önkormányzatok szövetségét, ezt pedig kövessék demokratikus önkormányzati választások.

Nyitókép: Szerb tüntetők mentek neki a KFOR-nak és a koszovói rendfenntartó erőknek május 29-én
Forrás: AFP/Anadolu Agency/Erkin Keci