Djokovic is megszólalt: Koszovó Szerbia szíve

2023. május 30. 07:52

A világhírű teniszező az erőszak megállítására szólított fel.

2023. május 30. 07:52
null

Novak Djokovic szerb teniszező is megszólalt a szerb-koszovói helyzetről a francia nyílt teniszbajnokságon hétfőn. A Roland Garroson az első körös győzelmét követően üzenetet írt a kamera lencséjére:

Április 23-án négy észak-koszovói településen tartottak előrehozott polgármester-választást, mert a települések vezetői novemberben egy Szerbia és Koszovó közötti vita miatt lemondtak. A szerbek többsége bojkottálta az előrehozott választást, így a részvételi arány 3,47 százalékos volt, és a leadott szavazatok alapján a településeket a jövőben albán polgármesterek vezetik majd. Sem a helyi szerbek, sem Belgrád nem tartja elfogadhatónak, hogy az ilyen alacsony részvétel és

a szerbek bojkottja mellett lezajlott választást Pristina és a nemzetközi közösség is legitimnek nevezte.

A szerbek tiltakozása pénteken kezdődött, amikor Zvecan, Leposavic és Zubin Potok újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterei megpróbálták elfoglalni hivatalaikat.

A helyi szerbek nem akarták beengedni az önkormányzati épületekbe az új polgármestereket, mert nem értenek egyet azzal, hogy a többségében szerbek lakta településeket albánok vezessék, olyan emberek, akiket nem ők választottak meg.  

*** 

***

Nyitókép: William West / AFP

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SwordFish
2023. május 31. 15:17
Igaza van!
01234567890
2023. május 30. 15:45
Djokovic is megszólalt: Koszovó Szerbia szíve volt.
Búvár Kund
2023. május 30. 12:22
A szerbek szerbia bölcsőjeként tekintenek koszovóra.
NERbot
2023. május 30. 11:59
A nacionalizmus mindig hatékony segítség az etnikai problémák kezelésében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!