Orbán erősít, Von der Leyen kapitulál – új korszak jön az uniós gazdaságpolitikában

Brüsszel az elemzők és politikusok szerint is megalázó alkut kötött az Egyesült Államokkal, ami Európa gyengeségét és kiszolgáltatottságát bizonyítja.

Johannes Hahn hangsúlyozta, „Magyarországnak teljeskörűen kell mindent végrehajtani a kondicionalitás területén”.
„Budapestnek határozott lépéseket kell tennie, hogy teljesítse a vele szemben elvártakat.
Magyarországnak teljeskörűen és hatékonyan végre kell mindent hajtani a kondicionalitás területén”
– fogalmazott Johannes Hahn a magar jogállamiságról szóló vitában.
Az uniós biztos szerint „szem előtt kell tartanunk a uniós költségvetés szabályos felhasználását, és ha kell, megvédjük annak elköltését” – idézte Hahnt az Index.
Elhangzott, hogy a Bizottság „a fennmaradt aggályok orvoslásában együttműködik a magyar kormánnyal a jövőben is. A Horizont- és az Erasmus-pénzeknek pedig el kell jutniuk a megfelelő helyre, de egyre kevesebb az idő, hogy mindez még időben megtörténjen” – magyarázta.
„A kondicionalitási szabályozást azért alkalmazzuk, hogy megvédjük a költségvetést, és szeretnénk ezt az ügyet Magyarországgal mielőbb lezárni” – szögezte le az uniós biztos.
Nyitókép: Kenzo TRIBOUILLARD / AFP
***