Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztő Neuralink cége csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte az emberekkel végzett klinikai vizsgálataik elindítását – írta a The Guardian online kiadása pénteken. Musk 2019 óta legalább négy alkalommal beszélt arról, hogy az orvosi technológiai cége által fejlesztett agyimplantátumokat hamarosan már embereken is tesztelni fogják.
Ezekkel egyebek mellett a lebénult vagy látássérült embereken lehetne segíteni.
A 2016-ban alapított cég először 2022 elején kért engedélyt az embereken végezhető klinikai vizsgálatokra, de akkor az FDA még elutasította. A gyógyszerhatóság több feltételt is szabott az engedélyezéshez, köztük a lítium akkumulátorral, az implantátum vezetékeivel, valamint az eszköz eltávolításának biztonságosságával kapcsolatban felmerült problémák megoldását. Musk cége csütörtökön a Twitteren számolt be arról, hogy zöld utat kaptak a gyógyszerfelügyelettől.
(MTI)
Nyitókép: Carina Johansen / NTB / AFP