Először lépett focipályára transzférfiakból álló csapat Angliában (FOTÓK)

2023. április 01. 20:36

A transznemű láthatóság napját ünnepelték így meg.

2023. április 01. 20:36
null

Különleges eseménnyel ünnepelték meg március 31-én a transznemű láthatóság napját Londonban. Barátságos focimérkőzés zajlott a Dulwich Hamlet FC támogatói és a TRUK United FC focicsapata között. A mérkőzés különlegességét az adta, hogy utóbbi csapat kizárólag transz férfiakból állt össze – számolt be a Humen Online.

Arthur Webber, a transzcsapat kapitánya gyerekkora óta focizik. Felidézte, hogy mielőtt hétéves korában csatlakozott volna egy fiúcsapathoz, „határozottan elutasította”, hogy egy lánycsapatban játszon. Ez működött a középiskoláig, ott azonban Webber szerint „már mindent élesen elkülönítettek a nemek szerint”, így egy női csapatban még játszott néhány évig, mielőtt felismerte a transzneműségét. Ekkor felhagyott a focival, és csak akkor kezdte újra, amikor tavaly Londonba költözött – ismertette Webber sportpályafutását a lap.

„Felbecsülhetetlen értékű” a transzidentitását elfogadó csapat

Hasonló élményekről számolt be a csapat másik tagja, Harry Nicholas is a Twitteren. Azt írta,

sokan közülük iskoláskoruk óta már nem sportoltak.

A beszámolóból kiderült, hogy a sorozatszínész, Ash Palmisciano is csatlakozott játékosként a meccshez. Palmisciano arról beszélt, hogy a transz identitását elfogadó, támogató csapat „felbecsülhetetlen értékű” számára, mert ez az, ami hiányzott neki, amikor felnőtt.

Lucy Clark, az Egyesült Királyság első transznemű focibírója azt reméli, a mérkőzés után több transz férfi érzi majd úgy, hogy ő is focizhat. A meccset végül 8:1-re a Dulwich nyerte – írta a Humen Online.

Egy, a különleges mérkőzésről szóló bejegyzést alább tekinthetnek meg:

Nyitókép: Twitter

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kazii
2023. április 03. 12:31
Genetikai Selejtek
smokey eye
2023. április 02. 14:34
Azért az mond valamit a sport teljesítményükről, hogy egy rahedli osztályú foci csapat TÁMOGATÓITÓL beszedtek egy nyolcast . :-) :-)
kaffogó hebrencs
2023. április 02. 14:07
Én már az oroszok ellen indított transzhadsereget várom.
Mike Oak
2023. április 02. 13:19
Ezek most azok akiknek lenyisszantották és pinát építettek helyette, vagy akiknek majd lenyisszantják, vagy már lenyisszantották de vissza kéne csinálni mert mégse jó, vagy nem tudja hogy lenyisszantsák e vagy ne mert határozatképtelen?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!