A lap arra is rámutatott, hogy „az a tény, hogy míg Szlovákiát öt év alatt a negyedik, bizalom nélküli kisebbségi kormány irányítja, addig a Fidesznek 13 éve van veszélytelen alkotmányos többsége”.
Az Aktuality.sk arra is emlékeztetett, hogy nemcsak Danko, hanem
Robert Fico is úgy beszélt Orbán pártjáról, mint modellről februárban.
Fico a magyar állami televízióban azt mondta, hogy „Szlovákiának olyan stabil kormányra van szüksége, mint amilyet a Fidesz hozott létre”. Csakhogy mit is mondanak nekünk valójában az orbáni stabilitás hívei? „Orbán demokratikus úton került hatalomra, de a stabilitást, amelyre rajongói vágynak, csak a demokratikus pluralizmus célzott meggyengítésével érte el” – írta a lap.
Nyitókép: Facebook