Vádak, egyelőre konkrét bizonyítékok nélkül
A vizsgálódások után Greene a Twitter-oldalán megjelent videóban arról számolt be: bizonyítékokat láttak arra vonatkozólag, hogy a családtagok szövevényes üzleti kapcsolatain keresztül a Biden család jelentős
bevételre tett szert amerikai, orosz és ukrajnai emberkereskedelemből és prostitúcióból származó pénzekből.
Mace képviselő egy külön megszólalásában „csillagászati összegű pénzekről” beszélt, amikor a Biden család pénzügyi tranzakcióinak mennyiségét írta le. Mint mondta, a bankkivonatokból pontosan megállapítható, honnak származnak az ominózus pénzek, hova utaltak, és hogy milyen köztes tranzakciók történtek.
Ezt a feltételezést később megerősítette a vizsgálóbizottság még két tagja, a floridai képviselő Byron Donalds és a Tennessee állambeli Tim Burchett is – írta a Washington Times. Utóbbi képviselő az amerikai konzervatív napilapnak elmondta: a dokumentumokból látszott, hogy például az elnök fia, Hunter Biden a céges bankszámlájáról fizetett kétes szolgáltatásokért, amelyek üzemeltetői emberkereskedelmi tevékenységgel is összefüggésbe hozhatóak. „Céges pénzekkel fizetett ezért. Ez beteg dolog, ez pedig alapos vizsgálatot igényel még akkor is, ha a liberális média erről láthatóan nem akar cikkezni” – tette hozzá.