Haditervet is írt már Kína ellen a Macront kritizáló amerikai vezető

Húsvétvasárnap nem volt szünnap a nemzetközi politikában: aznap született meg a Kínából hazatérő Emmanuel Macron francia elnök POLITICO-interjúja az elnöki repülő, a COTAM Unité fedélzetén. Ebben az elnök a következő főbb állításokat tette Tajvanról:

• Európa számára az „a nagy kockázat”, hogy „belebonyolódik olyan válságokba, amelyek nem a mieink, s ezek megakadályozzák abban, hogy kiépítse stratégiai autonómiáját”; azaz: deklarálta, hogy Tajvan nem a mi problémánk.
• Tajvan ügyében „a legrosszabb azt gondolni, hogy nekünk, Európaiaknak követőknek kellene lennünk ebben az ügyben, és az amerikai agendához, illetve a kínai túlreagáláshoz igazodjunk”, azaz: világossá tette, hogy nem tartaná szerencsésnek, ha az amerikai Tajvan-politikát követné Európa.
•  „Az európaiak képtelenek megoldani az ukrajnai válságot; hogyan mondhatnánk hitelesen Tajvanról, hogy »vigyázat, ha rossz fát tesztek a tűzre, ott leszünk«?”, azaz: arra utalt, hogy Európa nem sietne katonailag Tajvan segítségére, ha Kína megtámadná.
• Emellett kritizálta az „amerikai dollár extraterritorialitását”, azaz: jelezte, örülne, ha a dollár nem gyakorolna ilyen erős hatást az Amerikán kívüli folyamatokra.

Európai vezető ilyen nyílt Amerika-kritikát talán még soha nem fogalmazott meg, Macron esetében ráadásul a túlárazott amerikai gázzal és az európai autóiparnak súlyos károkat okozó „inflációcsökkentési törvénnyel” kapcsolatban is elhangzottak Amerika-kritikus nyilatkozatok.

***

Nem boldogok az amerikai héják

Nem meglepő módon az Egyesült Államokban sem arattak osztatlan sikert Macron szavai. A legkeményebb kritikát Mike Gallagher wisconsini republikánus képviselő olvasta Macron fejére, aki 2023 januárja óta

(igen, ilyen létezik). Szerinte a macroni világlátás „kínos, szégyenteljes, káros és geopolitikailag naiv”, s azon kínai terv sikerét mutatja, hogy a keleti óriás piacához való hozzáféréssel kufárkodva próbálja rávenni Európát „egy pacifistább megközelítés átvételére”. A Fox Newsnak nyilatkozva Gallagher egyenesen úgy fogalmazott, Macron kijelentései „a Kínai Kommunista Párt kezére játszanak, amely meg akarja osztani Amerikát és Európát”. A bizottsági elnök jelezte, reméli, „Biden elnök már felhívta Macron elnököt a KKP ezen masszív propagandagyőzelme kapcsán”.

Gallagher képviselő egyébként az Egyesült Államok egyik legkeményebb héjája Kína-ügyben. Tavaly február elején hosszú cikket jelentetett meg a Foreign Affairs külpolitikai szaklap hasábjain azzal a címmel, hogy Tajvan nem várhat: Ezt kell tennie Amerikának, hogy megakadályozzon egy sikeres kínai inváziót. Ebben az írásban kifejti, „jelenleg az Egyesült Államok afelé halad, hogy elveszítsen egy Tajvan miatti háborút”, de még van ideje stratégiát váltani annak érdekében, hogy

Amerikai bázist minden szigetre!

Gallagher meglátása szerint ehhez az Egyesült Államoknak minden vele szemben barátságos csendes-óceáni szigeten bázisokat kellene létrehoznia – köztük Mikronéziában, a Marshall-szigeteken, Palaun. Emellett erősítenie kellene együttműködését az ausztrál légierővel, muníciót kellene telepítenie Ausztrália két légibázisára, és hozzáférést kellene szereznie a Fülöp-szigetek területéhez. „A Fülöp-szigetek, amely Tajvantól csupán néhány száz mérföldre fekszik a Luzon-szoros túloldalán, Amerika létfontosságú partnere lehetne bármiféle potenciális konfliktus esetén”. Kifejti, ugyan Duterte elnök valószínűleg nem szívesen fogadna amerikai rakétákat országa területén, de nem gond, „a Duterte utódjával való tárgyalásnak első helyen kell állnia az Egyesült Államok kormánya indiai-csendes-óceáni teendőinek lajstromában”.

Gallagher kifejti, „az egyetlen rövid háború Tajvan számára egy gyors kínai győzelem lenne, tehát

Ennek érdekében az USA elkezdhetne évi hárommilliárd dollár katonai segélyt juttatni Tajvannak, s cserébe kérhetné, hogy Tajvan maga is bővítse katonai képességeit; emellett újra kellene indítani a Kínai Népköztársaság 1979-es elismerésekor megszűnt Amerikai-Tajvani Védelmi Parancsnokságot, azaz fel kellene adni a stratégiai kétértelműség politikáját. A képviselő megjegyzi, „bár egy egyértelmű amerikai elköteleződés Tajvan védelme mellett önmagában nem lehet elég a Népi Felszabadító Hadsereg inváziójának elkerülésére, legalábbis csökkentené annak esélyét, hogy Kína hibás számításából legyen háború”.

Háborúzni megérheti

A bizottsági elnök persze elismeri, „számos amerikai lesz kíváncsi,

pláne egy atomfegyverrel bíró ellenséggel vívandó háborúba egy kicsi és távoli nemzet védelme érdekében”. De Gallaghernek erre is vannak érvei – szerinte az amerikai-kínai háború esélyét azért kell mégis bevállalni, mert ha Kínának átengedik Tajvant, a félvezetőgyártáson keresztül Kína hatalmas nyomást gyakorolhatna Amerikára; emellett Tajvan a kapuja annak a csendes-óceáni szigetcsoportnak, amely „megakadályozhatja a kínai erőket egy tágabb hadműveletben, mellyel Hawaii-t, Guamot és Ausztráliát fenyegethetné”, és Tajvan nélkül a Japánnak vagy a Fülöp-szigeteknek adott biztonsági garanciákat is nehezebb lenne betartani. Gallagher végül kimondja a kulcsszót is:

és a prosperitás, szabadság és emberi jogok ezzel járó garanciáinak.”

Nyitókép: MTI/EPA/Reuters pool/Willy Kurniawan