Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Benjamin B. Ferencz 103 éves volt.

Pénteken, 103 éves korában elhunyt Benjamin B. Ferencz a nürnbergi per utolsó, még élő ügyésze – közölte a New York Times. Halálhírét fia is megerősített. Benjamin Berell Ferencz 1920. március 11-én született az erdélyi Nagysomkút nevű településen.
Benjamin Ferencz a Harvardon tanult jogásznak, majd a második világháborúban katonaként Európában szolgált, a harcokat követően pedig háborús bűnösökkel foglalkozó nyomozó volt Buchenwaldban, Mauthausenben és Dachauban. Az amerikai kormányzat 1946-ban kérte fel, hogy vállaljon szerepet a nürnbergi perben.

Az általa a bíróság elé állított 22 vádlott közül mindenkit elítéltek háborús bűnökért, közülük 14-en kaptak halálos ítéletet, többen, mint bármelyik másik nürnbergi perben.
A második világháború után a nácik által elkobzott vagyon visszaszolgáltatásáért kampányolt. Hosszú ideig küzdött a nemzetközi büntetőbíróság létrehozásáért és az agressziós háborúk megszüntetését célzó törvények elfogadásáért. A háborús bűnöket üldöző törvényszékről szóló elképzelései részben megvalósultak 2002-ben a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság létrehozásával – írta a New York Times.
Kilenc könyv és számos cikk szerzője volt, folyékonyan beszélt franciául, spanyolul, németül, magyarul és jiddisül, és felszólalt számos békekonferencián is.
Nyitókép: Adam Jones, Ph.D./ Wikipédia