Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

„Ez nem nehéz, hanem még annál is nehezebb feladat” – nyilatkozta a frissen kinevezett magyar szakember.

Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla a Hertha BSC hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy ismét Dárdai Pál lesz a klub vezetőedzője. Dárdai, aki már kétszer is, 2015 és 2019 között, valamint 2021-ben irányította a Herthát, Sandro Schwarz-tól veszi át a posztot azonnali hatállyal.
A magyar szakember a kinevezésével kapcsolatban a következőket nyilatkozta az nso.hu-nak:
Ez nem nehéz, hanem még annál is nehezebb feladat.
Egyáltalán nem volt tervben, hogy ismét a Hertha vezetőedzője legyek, amióta Fredi Bobic távozott, arról beszélgettem a klub vezetőivel, hogy esetleg visszatérek az utánpótlásba. Most viszont megkerestek, hosszú órákig győzködtek, és végül abban maradtunk: megpróbálok segíteni, aztán a nyáron meglátjuk, hogyan tovább.”
Címlapkép: MTI/AP/Michael Sohn