Új feladat az elfogadás-tréningről: melyiket mentené meg? A 21 éves muszlim lányt, vagy a meleg-vegán profi sportolót?

2023. március 26. 21:18

Szavazzon!

2023. március 26. 21:18
null

Új elfogadás-tréning került ki az internetre. A Twitter-bejegyzés tanúsága szerint a friss DEI-képzés (DEI: diversity, equity and inclusion, azaz sokszínűség, egyenlőség és befogadás) arról kérdezte meg a résztvevőket, hogy kinek kellene élnie vagy meghalnia egy hipotetikus esetben, amelyben a világ véget ér.

Doug Ponder, a virginiai Grimke Seminary biblikus tanulmányok professzora március 14-én tweetelte a tréning egy példányát, és azt írta:

Ponder, aki amúgy a virginiai Remnant Church lelkésze is, a tweetjében azzal folytatta, hogy a képzést a barátja tanszékén kénytelenek voltak elvégezni, s egy olyan gyakorlattal kezdődik, amiben az a kérdés, hogy  mely interszekcionális identitásokat mentenéd meg, és melyeket hagynád meghalni.

A szóban forgó feladatot USA-szerte több egyetemen is kínálták már, angol, közgazdaságtan és szociológia órákon. A feladat egy olyan helyzetet mutat be, amelyben egy űrhajó elhagyja a pusztulásra ítélt Földet, s a résztvevőknek 12 utas közül kell nyolcat kiválasztania, azokat akiket megmentenének.

A 12 utas:
1. Könyvelő kábítószer-problémákkal
2. Militáns afroamerikai orvostanhallgató
3. 33 éves nő, indián őslakos, aki nem beszél angolul
4. A könyvelő (1. utas) terhes felesége
5. Híres író, fogyatékkal élő
6. 21 éves nő, muszlim, nemzetközi diák
7. Spanyol származású lelkész, aki ellenzi a homoszexualitást
8. Női filmsztár, aki nemrég szexuális zaklatás áldozata lett
9. Rasszista fegyveres rendőr, akit túlzott erőszakossággal vádolnak
10. Meleg férfi, hivatásos sportoló, vegetáriánus
11. Árva 12 éves ázsiai fiú
12. 60 éves zsidó egyetemi adminisztrátor

1. Könyvelő kábítószer-problémákkal 2. Militáns afroamerikai orvostanhallgató 3. 33 éves nő, indián őslakos, aki nem beszél angolul 4. A könyvelő (1. utas) terhes felesége 5. Híres író, fogyatékkal élő 6. 21 éves nő, muszlim, nemzetközi diák 7. Spanyol származású lelkész, aki ellenzi a homoszexualitást 8. Női filmsztár, aki nemrég szexuális zaklatás áldozata lett 9. Rasszista fegyveres rendőr, akit túlzott erőszakossággal vádolnak 10. Meleg férfi, hivatásos sportoló, vegetáriánus 11. Árva 12 éves ázsiai fiú 12. 60 éves zsidó egyetemi adminisztrátor

Nyitókép: Facebook

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robert69
2023. március 27. 19:13
.......egyébként az ŰRHAJÓT menteném meg az összes emberrel..............
fraktoaster
2023. március 27. 12:49
A 4 hölgy és a kisfiú az alap. Ezenkívül vinném az orvostanhallgatót, az egyetlen használható szakma. A militáns nem tudom mit jelent, a fegyverét elvenném. Ha a lelkész nem öreg őt is. Jöhet a homi sportoló, ha fizikailag fitt, majd a lelkész meg a helyzet rákényszeríti, hogy hetero legyen... 60 éves, az író, az agresszív rendőr, a drogos kizárva...
Osztap Bender
2023. március 27. 09:25
Új feladat az elfogadás-tréningről: melyiket mentené meg? A 21 éves muszlim lányt, vagy a meleg-vegán profi sportolót? Hazánkat menteném meg az ilyenektől! Bizony elvtársak és elvtársnők, magyar hazánkat.
Deansdale
2023. március 27. 09:20
Gondolom szándékosan írták meg úgy, hogy a jelöltek között véletlenül se legyen senki aki képes egy új civilizációhoz bármi produktívat hozzátenni a célbolygón... Mondjuk mérnök, villanyszerelő, vízvezeték-szerelő, mezőgazdász, ésatöbbi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!