Volt transznemű fiatal perli az orvosokat, mert szerinte csúnyán átverték

2023. március 23. 17:07

A lány ügyvédje szerint a fiatalokon végrehajtott nemi megerősítő beavatkozások „kísérletek az amerikai gyermekeken”.

2023. március 23. 17:07
null

Készült az Alapjogokért Központtal együttműködve, a Bolond lyukból cikksorozat részeként. 

Layla Jane, egy korábban transzneműként élő tinédzser beperelte a Permanente Medical Groupot és a Kaiser Foundation Hospitalst, akik kettős masztektómiát (melleltávolító műtétet) végeztek rajta 13 éves korában. A lány 11 évesen kezdte magát transzneműként azonosítani, vagyis lány helyett fiúként élni az életét.

A most 18 éves Jane „szándékos csalással és információk visszatartásával” vádolja a kórházi rendszert a nemi átalakulásával kapcsolatban. Azt állítja, hogy az orvosok kényszerítették őt a beavatkozásra, és

úgy jellemezték a nemi átalakulást, mint a már meglévő mentális egészségügyi problémái kezelésének egyetlen módját.

„Nem hiszem, hogy megengedhették volna nekem, hogy megváltoztassam a nememet, mielőtt törvényesen élhettem volna nemi életet” – mondta Jane a Fox Newsnak.

A lány ügyvédje, Harmeet Dhillon azt állította, hogy Jane orvosai elmulasztották a szükséges mentális egészségügyi kezelést a kettős masztektómia elvégzése előtt, és soha nem tájékoztatták arról, hogy az átváltozásra vágyó tizenévesek 80-90 százaléka idővel meggondolja magát. Az orvosok állítólag azt mondták a fiatal lánynak, hogy ha nem változik át fiúvá, nagyobb eséllyel lesz öngyilkos. Jane szüleinek pedig két „választási lehetőséget” kínáltak: vagy „egy élő fiuk” vagy „egy halott lányuk” lesz. Dhillon szerint a fiatalokon végrehajtott nemi megerősítő beavatkozások „kísérletek az amerikai gyermekeken”.

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvanpeter
2023. március 24. 11:20
Nos ugyebár a szexuális tévelygés mindig elmezavart jelent, ami azonban átmeneti is lehet, s miután a neuronstruktúra normalizálódott és a megfelelő szinapszisok kifejlődtek, akár vissza is állhat a normális rend, de a nem átalakítással már megtörtént a végzetes tragédia. Viszont az ilyen barbárságban résztvevő orvosokhoz képest, J. R. Mengele egy ártatlan jámbor lélekgyógyász volt.
Európai téridő
2023. március 24. 08:19
Meglehet, hogy a bíróság azzal utasítja majd el a keresetet, hogy hehehe, joghézag?
krampus
2023. március 24. 07:01
Ha belegondolok, hogy gyerekkoromban buszsofor akartam lenni s ebben a hulyesegben mindenki tamogatott volna, akkor ma nem lennek boldog valszeg. De akartam en tuzolto is lenni, meg katona. Meg ninja is, amikor epp azok a filmek voltak a menok. Nem a sok hulyegyerekkel van a gond, hanem a korulottuk levo hulye felnottekkel, akik nem iranyt mutatnak nekik, hanem tamogatjak oket a hulyesegben olyan aron, hogy egy testi es lelki roncsot csinalnak belole. Mert ebbol csinaltank penzt! Torveny kene arra, hogy azok a taszkalap emberjogiak, akik barmelyik ilyen szerencsetlent tamogatjak az agybajban, ha esetleg felnottkent mast gondol majd , akkor teljeskoru karpotlassal, vagyonelkobzassal tartoznak neki. Meg minden egyebbel, amit a nyomorult akar meg toluk.
Rugo
2023. március 23. 23:03
Ezeket az orvosokat rögtönítélő bíróság után kéne főbe lőni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!