Hárommal ment az ellenfél, Szilágyi Áron mégis megállt és hagyta, hogy megvágja – videón a fair play-díjas jelenet

2023. március 28. 09:18

Nem mindennapi jelenet a páston.

2023. március 28. 09:18
null

Sportszerű cselekedetéért fair play-díjat fog kapni Szilágyi Áron, aki szombaton megnyerte a Gerevich-Kovács-Kárpáti kard világkupaversenyt.

A döntőben a világranglista éllovasával, Sandro Bazadzével vívott a háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-aranyérmes magyar kardozó. Jobban kezdett a georgiai ellenfele, 8-4-re elhúzott, de közben már volt egy sárga lapja korai indulás miatt. Az egyperces szünet után megvágta Szilágyit, és elindult visszafelé, de a gép nem jelzett találatot, az elfordulás miatt azonban újabb figyelmeztetés járt neki, ami már büntetőpontot érő piros lap volt.

A következő akciónál a magyar klasszis csak előrelépett, nem is emelte fel a karját, hogy ellenfele tust tudjon adni,

Bazadze pedig egy öleléssel köszönte meg a sportszerű cselekedetet, majd a kardja markolatán meg is tapsolta Szilágyit. Végül a magyar kardozó 10-14-ről fordítva győzött, ezzel megvédte címét a budapesti viadalon.

Az MTI-nek Kamuti Jenő, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke elmondta, hogy hétfő délután ülésezett a Magyar Olimpiai Bizottság fair play testülete, és úgy döntött, hogy cselekedet kategóriában jutalmazza majd Szilágyi Áront. 

„Mivel a szabályok szerint egy adott esztendő sportszerű tetteit az év lezárulta után jutalmazhatjuk, Áron jövőre veheti majd át a díjat. Ott voltam a versenyen, láttam a döntőt, és nagyon örülök a sportszerűségének. Régen a mestereink arra tanítottak minket, hogy be kell mondani a kapott tust, még ha a zsűri nem is látta. Áront is így nevelhették, az meg különösen erős jellemre vall, ha vesztett helyzetben is képes valaki ilyen cselekedetre” – vélekedett Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes, világbajnok tőrvívó, a Nemzet Sportolója, akinek vívópályafutását 1977-ben fair play-díjjal ismerték el.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
apika2
2023. április 07. 13:26
Hm, nem győzöm tovább görgetni a magyarokat alábbvalónak valló ballibsik gratuláló hozzászólásait Ti is így vagytok vele?
Laszits
2023. március 30. 09:43
Figyeljünk rá! Ez a srác 3-szoros oloimpiai-, világ- és európabajnok! Ezzel még Pap Laci sem dicsekedhetett. Csak azt a versenyt nem nyeri meg amit nem akar.
Andris 7 éves
2023. március 29. 19:33
Egy olimpiai bajnokhoz illően viselkedett
tevevanegypupu
2023. március 29. 10:48
Zseniális..és nagyon tisztességes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!