Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

A nagyböjtről nem emlékeztek meg, mondván az összes ünnepről nem tudnak megemlékezni.

Érdekes tényre hívta fel a Magyar Nemzet a figyelmet: a malmői rendőrség a héten kezdődő ramadánról Facebook-bejegyzéssel emlékezett meg. A rendőrség megjegyezte a posztban, hogy eljött a muszlim böjti hónap ideje. Hozzátették, az elmúlt év megpróbáltatásokkal járt – feltehetően elsősorban a Korán-égetésekre és az ennek nyomán kitört erőszakos felkelésekre gondolnak –, illetve hogy szép hónapot és ünneplést kívánnak. „Ramadan Mubarak a malmői rendőségtől” – zárják a bejegyzést.
A nagyböjtről nem emlékeztek meg, amikor pedig valaki ezt kommentben szóvá tette, így válaszoltak:

A Nemzet cikke szerint Svédországban az összes nem egyházi szervezet kényesen ügyel arra, hogy semmilyen vallással és egyházzal összefüggésbe hozható megnyilvánulása ne legyen. „Jó példa erre a karácsony, amikor az önkormányzatok az ünnepi díszkivilágítás és egyéb dekorációk kihelyezésénél minden bibliai szimbólumot kerülnek.”
Nyitókép: Kép a Facebook-posztból