Elhunyt Sárközy Pál festőművész, a volt francia köztársasági elnök apja

2023. március 06. 07:55

Saját elmondása szerint Sárközy Pál kezdetben nyomorgott, az utcán aludt, mielőtt elhelyezkedett a reklámszakmában.

2023. március 06. 07:55
null

Kilencvennégy éves korában elhunyt Sárközy Pál festőművész, a volt francia köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy (2007-2012) apja – tudatta vasárnap az Instagramon a volt államfő felesége, Carla Bruni-Sarkozy.

„RIP Pal Sarkozy de Nagy Bocsa, 1928. május 5. – 2023. március 4. Nyugodj békében!” – írta a volt francia First Lady. A kisnemesi családból származó nagybócsai Sárközy Pál 1928. május 5-én Szolnokon született, gyerekkorában szüleivel Budapestre költözött, majd a második világháború alatt a család továbbköltözött Ausztriába.

Sárközy Pál innen Németországba emigrált, ahol Baden-Badenben öt évre belépett a Francia Idegenlégióba, majd Párizsban telepedett le, ahol az egyik anyai nagynénje élt.

Saját elmondása szerint Sárközy Pál kezdetben nyomorgott, az utcán aludt, mielőtt elhelyezkedett a reklámszakmában.

A francia fővárosban ismerte meg első feleségét, Andrée Mallaht, akinek édesapja kikeresztelkedett szefárd zsidó, görög bevándorló volt.

A házaspárnak három fia született: Guillaume (1951), Nicolas (1955) és Francois (1957). A középső fiút 2007-ben az V. francia köztársaság hatodik elnökévé választották. Sárközy Pál később még háromszor nősült, és az Egyesült Államokban további két gyermeke született: Caroline és Pierre-Olivier.

(MTI)

Nyitókép:  MTI / EPA / Keystone / Gian Ehrenzeller

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. március 06. 17:52
A gyerekeit persze nem tudta megtanítani a magyar nyelvre.
Welszibard
2023. március 06. 13:15
Egy gyökértelenné vált dzsenri, aki Franciaországban érvényesült úgy ahogy, mint Julien Sorel (Vörös és fekete). Ugyan érdekből elvett egy félzsidó nőt feleségül (tőle lett a későbbi elnök), de elvált tőle és még másik két nővel házasodott. Mindez csak az érvényesüléshez kellett neki, dzsentri módra. Nem méltó arra, hogy a magyarság büszke legyen rá, mivel ő is lenézte és szégyellte magyar származását. Egy "Noszty fiú" akiből egy festőcske lett Fr. o-ban.
Szilágyi Miklós
2023. március 06. 12:12
Amúgy Szolnokon született, de a közeli Alattyánból vándoroltak be ide a szülei.
szájmontemplár
2023. március 06. 12:06
Sok évvel ezelőtt a Millenárison megvettem és dedikáltattam az Egy teljes élet c. könyvét. Ő az akit nem kellene mocskolni semmi szín alatt!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!