„A megbékítés soha nem működött!” – az EP elnöke már vadászgépeket küldene Ukrajnába

2023. március 04. 17:20

Roberta Metsola hangsúlyozta: továbbra is felhívásokat fog közzétenni azért, hogy a győzelemhez szükséges felszerelések eljussanak Ukrajnába.

2023. március 04. 17:20
null

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szombaton a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg)városban tett látogatásán azt szorgalmazta, hogy az uniós tagállamok küldjenek még több fegyvert Ukrajna támogatására, és komolyan vegyék fontolóra vadászgépek szállítását is. Metsola kiemelte, hogy továbbra is felhívásokat fog közzétenni annak érdekében, hogy a győzelemhez szükséges felszerelések eljussanak Ukrajnába. Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban az EP elnöke úgy fogalmazott,

reméli, hogy az erről szóló tárgyalások akár már az idén megindulhatnak.

Elismeréssel szólt arról, hogy Ukrajna milyen gyors ütemben tett előrelépéseket a tagság érdekében, és azt hangoztatta, hogy az ország jövője az Európai Unióban van.   

 „A megbékítés soha nem működött”

Az EU tavaly júniusban adott tagjelölti státuszt Ukrajnának, négy hónappal azt követően, hogy Oroszország megtámadta az országot. Roberta Metsola találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Ruszlan Sztefancsuk házelnökkel is. Ukrán tájékoztatás szerint a megbeszéléseken a Kijev által javasolt békeformuláról, illetve

egy béke-csúcstalálkozó lehetőségéről is tanácskoztak a felek.  

Az EP elnöke részt vesz azon a nemzetközi konferencián is, amelynek témája, hogyan lehetne Oroszországot felelősségre vonni az Ukrajna elleni agresszió miatt. A rendezvénnyel kapcsolatban Metsola úgy nyilatkozott, hogy elszámoltathatóság, szabadság és igazság nélkül nem lehet béke. „A megbékítés soha nem működött” – tette hozzá.

(MTI)

Nyitókép: European Parliament / Pool / Anadolu Agency / AFP

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2023. március 08. 18:50
Buttha málta pixa. Tán a wibrátoroddal foglalkozz. Ölöd a hoholokat. Minden kilőtt lővedékre ,válaszul meghal 1 ártatlan u krán. Te az u kránok gyilkosa vagy.
nyugalom
2023. március 08. 17:51
Ó, hát a dollár lobbi! Azert mindent!
kitiltott
2023. március 05. 07:52
Ő vajon honnan kapja a gurulós borondjeit ? Zselé vajon oszthat pénzt vissza ezeknek ?
Erdőmester
2023. március 05. 06:59
Ez a mentalitás jellemző erre a jólétbe butult európai elitre. Megrészegültek a vér szagától. A biztonságos háttérből mint a kerítés mögül ugató kutya acsarkodnak. Ha egyszer ezt a kerítést legázolják, elsőként sivalkodva menekülnének.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!